21. rész: Egy stresszes nap

Sziasztok! Nagyon sajnálom a késést! Talán már észre sem vettétek, hogy nem írtam ide egy ideje... Na de mindegy, hoztam az új részt, jó olvasást!


- Zayn - elkiáltom magam, amint belépek a házba - Itthon vagy? - kérdezem, de nem kapok választ. Beljebb lépek, mire megpillantok a nappaliban papírokat, amik a földön vannak.
- Ne, ne, ne - ismételem egymás után, majd közelebb megyek. Felveszem őket a padlóról, majd megnézem őket. Hogy lehettem ilyen hülye? Otthagytam a vizsgálati adatokat. Nem gondoltam arra, hogy Zayn láthatja...
Előkapom a telefonomat, és tárcsázni kezdem Zaynt.
Kicsöng, kicsöng... semmi. Lehet, hogy a fiúkkal van, és megbeszélik ezt a dolgot.
Hirtelen kopogást hallok. Azonnal odarohanok az ajtóhoz és kinyitom.
- Oh - felsóhajtok egy kicsit, amint meglátom, hogy nem Zayn az.
- Itt van? - ront be azonnal Louis a házba. Megrázom a fejem.
- Én sem tudom, hogy hol van. Hívtam, de nem veszi fel. Azt hittem, hogy veletek van - mondom, mire a többi fiú is bejön.
- Mi is őt keressük. Ma este koncertünk lesz és fel kéne készülni - szól közbe Liam - De az autója is eltűnt.
- Úgy érted, hogy elment? - nézek rá aggódóan.
- Lehet - válaszol azonnal Niall - De történt valami? - felém fordul. Ránézek Harryre, akinek az arcán szintén látszik az idegesség.
- Nem - megszólal Harry, de abban a percben hirtelen fájdalmat érzek meg a hasamban, mire azonnal odakapok a kezemmel.
- Valami baj van? - ugrik oda hozzám Liam - Ülj le egy kicsit - ajánlja, mire megfogadom a tanácsát.
- Biztos valami rosszat ettem - mondom, mire Harry a szavamba vág.
- Nem - mondja határozottan - Emily, el kell mondanunk!
Lassan felemelem a fejem, és ránézek. Harrynek igaza van. Lehet, hogy miattam ment el Zayn. Sőt... biztos. A többiek értetlenül néznek.
- Mégis mi történik itt? - összeráncolja a homlokát Niall.
- Ez már egy ideje nyomja a szívünket - kezdek bele, mire felállok, de Harry rögtön odajön és visszatart.
- Hülye voltam, egy idióta - lehajtja a fejét, miközben mesél - Az egész az én hibám... Nem kellett volna megtennünk, de megtörtént.. Emily nem akarta, én erőltettem.
- Harry - ledöbbenve néz rá Liam - Te...?
Harry lassan bólint egyet.
- És ez a rosszullét - folytatja Harry, de elakad a szava.
- Emily terhes? - böki ki Louis, mire azonnal felállok. Mondani szeretnék valamit, de helyette inkább nem mondok semmit, csak egy szót bökök ki.
- Voltam...
- Ezt mit jelent? - fordul a többiekhez Louis.
- Aj, ez azt jelenti, hogy terhes volt, de elvetette - válaszol neki kicsit mérgesen Liam. Hangneme kicsit megrémít, még sosem volt ilyen ideges - Bocsánat Emily, csak nagyon ideges vagyok. Nem tudom, hogy mi ütött belém - megsimogatja a vállam.
- Nem érdekes. Ez a mi hibánk, hogy Zayn elment - kezdek bele - Megtörtént, de nem szerettem volna még gyereket. Ezért úgy döntöttünk Harryvel, hogy jobb, ha inkább meg sem szülöm. Most nagyon lelkiismeret furdalásom van emiatt.
- És mi volt ez a kis rosszullét? - kérdezi Niall.
- Az orvos azt mondta, hogy még érzékeny lehetek a műtét után.
- De most ugye szereted Zaynt? - kérdezi Louis kicsit háborodottan.
- Ezt hogy kérdezheted? - ráförmedek - Persze, hogy szeretem!
- Louis - próbálja Harry lenyugtatni - Ez nem Emily hibája volt! Én voltam erőszakos!
- És mielőtt ezt megcsináltad nem gondoltál Zaynre?
- Nem gondolkoztam! - védi magát Harry.
Louis szó szerint mint egy lány maga elé teszi az egyik kezét.
- Nekem ebből elég! Harry - felemeli a fejét - A barátságunknak itt vége! Nem hittem volna, hogy ezt egyszer kimondom, de így van. Ilyet nem lehet tenni senkivel sem! Azt gondoltam, hogy te sosem tennél ilyet.
- De Louis... - lép közelebb hozzá Harry.
- Ne! - löki el magától Harryt. Louis még egy utolsó pillantást vet rá, majd kiviharzik a házból.
Egy barátság szerte foszlott. A szemem láttára. És ebben én is hibás vagyok. Louis és Harry mindig is nagyon jóba voltak. Elválaszthatatlanok voltak, mint a testvérek. De most Louis beadta a kulcsot.
- Larry-nek vége - mondja halkan Liam.
- Pontosan - alátámasztja Niall Liam mondatát.
- A fenébe is - beletúr Harry mindkét kezével a hajába - Mindent elcsesztem!
Ez teljesen igaz. Bár még mindig nagyon rosszul érzem magam, de ebben talán egyetértek. Javasoltam Harrynek, hogy ne csinálja, állítsa le magát, de nem figyelt rám. És most saját magát keverte bele a bajba.
- Harry - szólok neki, majd a karját megfogva átvezetem a konyhába.
Közelebb megyek hozzá, hogy a többiek ne hallják azt, amit mondok.
- Most mégis mit kéne tennünk? - kérdezem halkan - Menjünk utána? Induljunk el a nagyvilágba? Bárhol lehet. Akkor én.. - dadogom - Utána megyek.
- Nem - határozottan válaszol - Neked most pláne nem kéne megeröltetned magad. A legjobb lesz, ha várunk.
- De ha nem jön vissza? - aggódóan ránézek, mire felnevet.
- Annyi pénze nincs. Ráadásul nem mehet senkihez se. Nincs sok ismerőse Londonon kívül.
Szavai kicsit megnyugtatnak. Most már biztos, hogy nem lesz hosszú ideig távol. Viszont nagyon aggódok, hogy hol lehet és mit csinál.
- Megpróbálom még egyszer felhívni - javasolom, hátha még van remény és felveszi.
Ugyanaz mint először. Kicsöng, kicsöng, kicsöng. De semmi.
- Rendben - mondom, miközben elteszem a telefonom - Akkor várunk.
Harry aprót bólint, majd visszamegyünk a nappaliba.
- Emily - fordul felém Liam - Mi most elmegyünk Niallal, de nem szeretnénk egyedül hagyni. Anyukád itthon lesz?
- Nem, el kellett újra mennie, így egyedül leszek újra.
- Akkor viszont valakinek itt kell maradnia - elgondolkozik egy kis időre - Harry!
- Mi? - szinte egyszerre kérdezzük.
- Ő okozta ezt, és ő fogja rendbe hozni is - mutat rá - Az első lépés az, hogy Emilyvel maradsz!
- Mégis meddig? - nagyra nyitja a szemeit.
- Ameddig Zayn elő nem kerül! Értetted?
Óvatosan bólint, majd a 2 fiú elköszön tőlünk és ők is távoznak.
Harryre nézek, majd leülök a kanapéra.
- Kérsz valamit? - töri meg a csendet.
- Az egyik szekrényben van egy üveg whisky.
- Nem, nem, nem! - megrázza a fejét - Nem fogod magad leinni!
- Nem is ez a célom! - felnézek rá - Egy kis pohárral sem ihatok?
Újra megrázza a fejét.
- A whisky jelen helyzetben nem alkalmas. Inkább pihenj egy kicsit. Biztos a műtét után nem erre van szükséged. Menj fel! - mondja, majd lassan felállok és a lépcsőn felmegyek a szobámba, és rögtön lefekszek az ágyra.
Teltek a percek, mégis úgy tűnt, mintha évek repültek volna el. Harry néha-néha bejött megnézni, hogy még élek-e egyáltalán, hiszen olyan csönd volt, hogy már azt hitte, hogy feldobtam a talpam. Pedig én csak gondolkodtam. Egész éjjel csak járt az agyam.
Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra: ha ő most elmegy, sosem fogom olyan boldognak érezni magam mint mellette...