23. rész: Kórházi rémálom

Kedves olvasóim! Nagyon örültem, hogy az előző bejegyzéshez milyen sokan írtatok. Biztos meglepett titeket Emily hirtelen balesete. A közeljövőben is ezt várom! ;)
A másik dolog az oldal megtekintés. Amikor elkezdtem az oldalt, akkor még nem hittem, hogy több mint 10 ezer (!) látogatója lesz a blognak! Nem tudom megköszönni nektek ezt, hogy ilyen sokan szeretitek és olvassátok a blogot! :) Ezt mind nektek köszönhetem, mert nélkületek nem jutottam volna el idáig. Tényleg, nagyon nagyon köszönöm!
Na de nem beszélek, olvassátok a 23. részt!:)

*Harry szemszöge*

Egyedül maradtam a házban. Zayn elment és most nem tudom, hogy mit csináljak. Menjek utána? Ápoljam a lelkét? Bár lehet, hogy ezek után nem az én segítségemet kéri. Természetesen Emily balesete engem is megrázott, de nem hiszem, hogy pont Zaynnel kéne látnom őt. Majd ha egy kicsit később megyek a kórházba megnézni, hogy mi van vele.
Hirtelen kopogást hallok az ajtó felől. Odamegyek, majd kinyitom.
- Itt van már Zayn? - kérdezi Liam, majd Niallal együtt bejönnek.
- Öhmm...igen, de..- dadogom. Nem merem elmondani Liamnak, hogy mi történt. Biztos engem hibáztatna. Rám kenné az egészet, hogy Emily miattam sérült meg.
- Emily jól van? - lép közelebb Niall - Megbeszélték a dolgot?
Egy nagyot nyelek, majd rájuk nézek.
- Azt hiszem, hogy már nem tudják megbeszélni...
Értelmetlenül néznek rám.
- Ez mit jelentsen? - összeráncolja a homlokát Liam.
- Ne akadj ki Liam - nyugtatom - De Emily elszökött és autóbalesetet szenvedett.
Niall a szájához kap, és mély levegőket vesz.
- Ne akadjak ki? - förmed rám Liam - Emily megsérült! Ez hihetetlen. És te csak itt ülsz, ahelyett, hogy megnéznéd, hogy hogy van?
- Zayn bement a kórházba. Én jobbnak tartottam, ha inkább itt maradok. Amint Zayn megjelent behúzott nekem, és nem szeretném, ha ott is ez történne. Holnap bemegyek és érdeklődök.
- De ugye túlélte? - kérdezi halkan Niall.
- Súlyos sérülései vannak. A rendőrök akik megtalálták azt mondták, hogy nem valószínű, hogy felépül... - mondom, majd elhallgatok. És csak most esett le.
Hiszen lehet, hogy meghal! Nem szabadna itt lennem. Én is a barátja vagyok. Ott kell lennem vele... Zaynnel most akkor nem fogok foglalkozni. Kicsit félre kell tenni a harcot és a fontos dolgokra kell koncentrálni.
- Bemegyünk - jelentem ki határozottan - Nyomás!

*Zayn szemszöge*

Összetörtem. Emily hirtelen balesete megrázott. Rettenetes bűntudatom van. Emilyvel mondhatni, hogy összevesztünk. Nem tudtuk rendesen megbeszélni a dolgokat. És most ilyen állapotba került.
A rendőrautóból kiszállva egyenesen rohantam be a kórház ajtaján.
- Hol van Emily? - kétségbeesetten kérdeztem a recepcióstól.
- Mármint Emily Bennet, akit most hoztak be? - kérdezi, mire határozottan bólintok - 169-es teremben van. De kérem, hogy óvatos legyen!
- Úgy lesz! - mondom gyorsan, majd elkezdem megkeresni a kórtermet.
Amint az ajtaja elé érek, megállok. Lábaim a földbe gyökereznek. Meglátom az ablakon keresztül, ahogy az ágyon fekszik. Lélegeztetőgépen van. Arcán sebesülések vannak, amik még véresek.
Lassan az ajtó felé veszem az irányt, majd bemegyek. Odamegyek az ágyához, és leülök a mellette lévő székre. Könyökömet a térdemre helyezem, majd lenézek a földre.
Váratlanul megérzek egy kezet. Azonnal felkapom a fejem. Ébren van még.
- Emily - mondom ki a nevét. Fáradtan rám néz, szemeit kényszerítve tartja nyitva - Mi történt...? - teszem fel ezt a hülye kérdést, hiszen nagyon jól tudom, hogy miért került ide - Vagyis... - kezdek bele, de elhallgatok. Kezemet megszorítja, mire elmosolyodok.
- Annyira sajnálom... - mondom, mire lassan megrázza a fejét - Harryt bántottam. Az idegeim már nem bírták. Nagyon mérges lettem rá. És ahogy viselkedett. Mintha nem lenne bűntudata. Úgy éreztem, hogy valahogyan meg kell büntetnem. Nem pont arra gondoltam, hogy beverek egyet-kettőt, de nem tudtam parancsolni magamnak.
Lassan pislog egyet, mintha ezzel azt jelezné, hogy megbocsájt.
- De már mindegy. Mindent elrontottam. Ha nem mentem volna el, akkor most nem lennél itt. Nem veszítenélek el - mondom, mire néhány könnycsepp a felszínre tör. Emily szeme is könnybe lábad, majd megsimítja az arcomat.
- Ne hagyj itt, kérlek - megfogom a kezét az arcomnál - Ne menj el! Nem tudom, hogy túlélném-e nélküled. Ha elmész, akkor már nincs értelme az én életemnek sem! Kérlek, maradj velem! Átvészeljük ezt az egészet együtt - erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra - Utána minden rendben lesz!
Mondani szeretne valamit, de a lélegeztető miatt nem tud megszólalni, csak a szájmozgásáról tudom leolvasni, hogy mit akar.
"Szeretlek"
Keze elgyengül, meg kell tartanom. Egy utolsó pillantást vet rám, majd szemei lassan lecsukódnak, feje oldalra biccen.
- Ne, ne, ne! - megszorítom erősen a kezét - Emily! Emily! - szólok neki sírva.
A remény elszáll. Az életemnek számomra itt vége. Ő volt a mindenem. Ő segített nekem, hogy jobb ember legyek. Hogy legyen értelme az életemnek...
Fejemet a testére hajtom és ott sírok tovább.