27. rész: Memories

/Szexuális jelenetet tartalmaz/

- Micsoda? - ráncoltam össze zavarodottan a homlokom a szavai hallatán.
- Jól hallottad. Szökj el velem!
- Normális vagy? - emelem fel a hangom - Nem megyek veled sehova. Ezt most azonnal verd ki a fejedből! Én elszökni veled... te jó ég! - teszem a kezeimet a fejemre és közben hátat fordítok neki. Hirtelen megérzem Harry kezét a csípőmön, majd a meleg ajkaival egy puszit ad a fülem mögé.
- Tudom, hogy elakarsz velem jönni - súgja a fülembe - Csak nem mered bevallani. Úgy akarsz te is engem, mint én téged. Mint azon az éjszakán. Jól tudod, hogy mi történt akkor. Csak úgy izzott a levegő.
- Ez nem igaz - megrázom a fejem.
- Ne tagadd! Emlékezz csak vissza. Nekem úgy rémlik, hogy nem ellenkeztél a végén... Sőt... Te irányítottál.
A gondolatok egy pillanat alatt átfutnak az agyamon.

         Megtettem. És most jövök rá. Eddig csak Harryt vádoltam. Azt gondoltam, hogy ebbe csak is ő a hibás. Hiszen ő kezdte. Ő akart engem annyira. És emiatt őt okoltam. Pedig ahogy felidézem az emlékeket, én is ugyanúgy akartam őt. Abba bele sem gondoltam,hogy én folytattam.
Oltári nagy hülyeséget csináltam. Igaz, nagyon jó volt vele együtt. Mintha újra igazán élnék.
De nem volt több. Vagy mégis? Az érzéseim csak úgy kavarognak a fejemben. Nem tudom helyre rakni őket. Mit is akarok igazán tőle? Számított az az éjszaka nekem valamit?
De hiszen én Zaynt szeretem.
- Zaynt már nem szeretheted - mondja, mintha olvasna a gondolataimban.

- Ezt ne mond - fordulok felé - Szerettem, de te tönkre tettél mindent.

- Ah szóval megint én vagyok a hibás, ugye? - sóhajt egyet.

- Én ezt egy szóval nem mondtam. 

- Pedig nekem nagyon úgy tűnik - mondja morcosan.

- Sajnálom Harry - megfogom nyugtatóan a kezét - De nem mehetek veled - lehajtom a fejem - Nem tehetem meg...

Azt hiszem, hogy itt vége. Amit mondott Zaynről, az nem ok arra, hogy elszökjek vele. Biztos van valami indok, amiért Zayn újra ezt csinálja. Majd szépen megbeszéljük a dolgokat négyszemközt. Nem kell ehhez Harry.

- Emily - felemeli a fejem a kezével - Miért ragaszkodsz úgy Zaynhez? Mit tett ő amit én nem? Miben jobb mint én? - kérdezi kíváncsian. A válasz egyszerű. 

- Nem csalt meg - mondom könnyes szemekkel. Elengedi a kezem, majd az ágyhoz sétál és leül. Kínos csönd veszi kezdetét. Hirtelen egyikünk sem tudja, hogy mit mondjon. Harry kifogyott az ötletekből, hogy hogyan vehetne rá, hogy menjek vele. De mégis hova? Amerikába? A világ végére? De hiszen nem akarom anyát itt hagyni egyedül. A barátaimat. A sulit. A várost. Ide köt minden. Egy másik ország teljesen elvenné az eszem. Pláne Harryvel. Próbálom őt megfejteni, de nem megy. Nem tudom, hogy miszerint él, mi vezérli őt, mik az álmai. Semmit. Csupa rejtély számomra ez a fiú.

- Mit akarsz tőlem igazán? - töröm meg végül a csendet, majd leülök mellé. Egy ideig lehajtott fejjel nézi a földet, majd megszólal.

- Beléd szerettem.

Meglepetten ülök mellette. Harry, a nagy nőfaló, akiért bomlanak a nők, aki az egyéjszakás kalandokért él, belém szeretett.

- De... - közbeszólnék, ám csendre int.

- Hát nem érted? - fordul felém - Nem bírok ki nélküled egy percet sem! Itt töltöttem az egész hetet a kórházban, amíg te kómában voltál, csak hogy lássalak, és meg legyek róla bizonyosodva, hogy a legjobb helyen vagy. Zayn egy napot sem bírt ki itt. Rettentően aggódtam érted. Azóta érzek így, amióta lefeküdtünk. Eleinte én is csak úgy voltam vele, hogy most csak szexelünk egyet, de máshogy alakult.

Keresem a szavakat, de nem tudok semmit sem mondani. Megfogja a kezeimet, majd a szemembe néz. 

- Én... - mondom halkan, de inkább elhallgatok. Fejünk lassan közeledni kezd egymáshoz, de hirtelen Louis ront be a kórterembe. Azonnal elengedjük egymás kezét, és Louis felé fordulunk.

- Emily! Hiszen te...! - felkiált, amint meglát - Inkább később visszajövök - mondja undorodva, ahogy megpillantja Harryt.

- Ne, várj! - felállok, majd oda megyek hozzá - Maradj - mondom neki kedvesen, majd a kezénél fogva beljebb húzom.

- Én vele nem leszek egy szobába - mutat rá Harryre.

- Én sem - vágja rá Hazza.
- Na ezt most fejezzétek be - szólok rájuk, és leültetem Louist az ágyra - Nem bírom tovább, hogy így viselkedtek egymással. Béküljetek ki!
Csöndben ülnek egymás mellett. Louis szemében látom a csalódottságot. Még sosem csalódott ekkorát a legjobb barátjában. Lefeküdt velem, és ez Louisnak nagyon nem tetszett, hiszen én mással vagyok.

- Na jó. Nem csak Ő a hibás. Hívhattam volna a rendőrséget, hogy ne tegye meg, de nem csináltam semmi, nem ellenkeztem.
- Oké... - bólint aprót.
- Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy nem tett semmi olyasmit, amiért utálnod kéne - mondom, miközben rámosolygok Harryre. Válaszra várok, hogy talán mégiscsak megbocsájt a barátjának.
- Nos? - kérdezem tőle. Ajkaiba harap, miközben gondolkozik.
- Rendben - Haz felé fordítja a fejét - Szent a béke - mondja, majd örömükben átölelik egymást - Bocsi, hogy úgy megsértődtem. Nem fogtam föl, hogy ezt csináltad.
Végre kibékültek. Olyan rossz volt látni őket egyedül. Larry végre újra létezik.
- Most azt hiszem magatokra hagylak titeket - áll fel Louis, majd a kijárat felé veszi az irányt - Emily - szól utánam - Csak egy tanács!
- Igen? - kíváncsian ránézek.
- Bárhogy is döntesz pasiügyben, én támogatni foglak! - mondja komolyan. Megköszönöm neki a jó tanácsot, és rögtön kimegy. Az ajtó újra nyitódik, és egy nővér lép be rajta.

- Hölgyem! Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy a leletei alapján holnap hazamehet. Makk egészséges!
- Ez csodás hír! - ránézek Harryre, majd odamegyek hozzá és átölelem. Fél szememmel látom, ahogy a nővér elmosolyodik, és magunkra hagy minket.

Kedves Olvasók!

Ez a rész is rövidre sikerült, akárcsak a többi. Mivel mostanában alig vannak olvasóim, ezért a következő részt 2 komment és 3 pipa után hozom.

Emellett ha szeretnétek, akkor hozok egy 18+-as részt Harry és Emily együttlétéről!

~Mrs.Horan

26. rész: Váratlan helyzet

*Harry szemszöge*

Szemeim kikerekedtek, amint megláttam Zaynt egy fekete kocsinál. A történtek után gyorsan visszamentem Emilyhez, nehogy Zayn meglásson. Jól tudom, hogy miben sántikál. Régen is ezt csinálta, de már leállt vele. Emily jó hatással volt rá, de úgy látszik, hogy a kórházba kerülése óta visszatért a régi énjéhez. Nem tudom, hogy miért vetemedett újra erre. Talán a magánytól. Vagy a gondolattól, hogy elveszíti a barátnőjét.
Mindenesetre jobbnak tartottam, hogy visszamenjek a kórteremhez. Amint odaérek, orvosokat és nővéreket látok meg a Emily termében. Egy orvos éppen kijön, és én idegesen lerohanom őt.
- Mi történt?? - kérdezem hadarva.
- Nyugodjon meg, semmi komoly nem történt. Azt tapasztaltuk, hogy felébredt. Most éppen alaposan megvizsgáljuk, hogy nem szenvedett-e komoly agykárosodást.
- De..de - dadogom - Ugye bemehetek hozzá?
- Természetesen, de csak miután jobban lesz - válaszolja, majd bármilyen más információ nélkül elmegy.
Megkönnyebbülök. Hiszen felébredt! Erre vártam már a balesete óta.
Az ablakon keresztül figyelem, ahogy ápolják őt. Gyengének látszik. Mintha nem is fogná föl, hogy itt van. Biztos őt is sokkolta ez az esemény. Talán nem most kéne elmondanom, hogy Zayn miben sántikál. De ha azt akarom, hogy előre tudjon róla, és ne érje őt egy újabb csalódás, akkor el kell mondanom.

* * * * * * * * *

Nem sokkal később az összes orvos kijött és végre betudtam menni megnézni őt. Kicsit szerényen léptem be a kórterembe, nem tudván, hogy hogyan fog rám reagálni. Az ember azt hinné, hogy először majd a pasija fogja őt meglátogatni, de most ez nem így történik.

Közelebb lépve hozzá meglátom a karjából kijövő csöveket, és a lélegeztetőt a száján. Óvatosan leülök a mellette lévő székre. Nem is tudom igazán, hogy mit szeretnék mondani vagy csinálni. Gondolkozás nélkül megfogom a kezét. Felnézek az arcára és látom, hogy mondani próbál valamit. Szája mozgásából azt veszem ki, mintha a nevemet akarná mondani. "Harry". Felismert. Egy kézfogásból felismer. 

Szemeit lassan kinyitja, majd rám néz. Arcára mosoly ül ki. Kezét óvatosan fölemeli, majd leveszi a lélegeztetőt. 

- Ne vedd le - kapok a kezéhez idegesen.

- Nem kell - mondja kicsit küszködve. Hangja elbicsaklik, és ezután már nem szólal meg.

A látványtól könnybe lábad a szemem.

- Nem hiszem el, hogy így látlak - mondom a fejemet lehajtva. Kezemet megszorítja, majd elmosolyodik.

- Minden rendben van - mondja suttogva.

- Nagyon aggódtam érted. Olyan hülye voltam, hogy nem figyeltem rád! Ha akkor nem hagylak egyedül, akkor most nem lennél itt. Liam rám bízta, hogy figyeljek rád, de azt is elcsesztem. Az egész miattam van...

Szemét lehunyva lassan megrázza a fejét.

- Nem a te hibád, hidd el.

- De nem tudom elhinni. Azóta minden rosszra fordult. Ha nem erőszakoskodtam volna veled, akkor nem ment volna el Zayn és nem kellett volna utánamenned. A bandának a kapcsolata megromlott. Már régen nem volt ilyen. Louis eltávolodott tőlem. A legjobb barátom volt, de most már csak egy ismeretlen vagyok számára. 

- És... Zayn? - kérdezi reményekkel a szemében. 

- Jól van - kijelentem egyszerűen. Ajkaiba harap, majd lesüti a szemeit - Mutatok egy képet - teszem hozzá, és előkapom a mobilom - Ezt ma fotóztam. Zayn a kórház mellett. Nem akarlak stresszelni, de muszáj elmondanom azt, amit láttam. Átadott egy csomagot egy embernek. Mind a ketten tudjuk, hogy mit jelent ez.

- De... - tiltakozna, de a szavába vágok. 

- Higgy nekem! Láttam, amit láttam! - emelem fel a hangom, mire látszólag megijed - Sajnálom - vágom rá - Csak gondold át! Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek - elengedem a kezét és fölállok - Még jövök. Pihend ki magad! - mondom mosolyogva.

Kimegyek, és magam mögött becsukom az ajtót. Egy nagy levegőt veszek. Zayn töri meg a csendet.

- Harry! Történt valami változás? 

- Nem - válaszolom "szomorúan".

- Remélem, nem fog sokáig tartani ez. De most el kell mennem, holnap este bejövök Emilyhez. Ha addig történik valami, akkor feltétlenül hívj! - mondja, miközben hátrálni kezd, majd gyorsan elindul.

- Úgy lesz! - kiáltom utána.

* * * * * * * * *

*Másnap reggel, Emily szemszöge*

Ez a pár hét gyorsan telt el. Nem éreztem semmi különleges, mialatt kómában voltam. Nem voltam a képzeleteimben, olyan volt, mint amikor aludtam. Furcsa, de néha hallottam hangokat, mintha azért érzékeltem volna a külvilágot. Tegnap meglepett Harry viselkedése. Amiket Zaynről mondott, megijesztettek. Újra árulja a drogot? Vagy esetleg más lányokkal találkozik? Az agyam nem pihen, állandóan ezen gondolkozok, agyalok. 

Ajtókopogásra ébredek. Kinyitom a szemeimet, majd megpillantom Harryt cuccokkal és egy szál rózsával. 

- Jó reggelt! - mosolyogva köszönt.

- Jó reggelt! - köszönök vissza nyújtózkodva. 

- Ez a tiéd - átnyújtja a rózsát, majd egy puszit ad az arcomra. Megszagolom a vörös virágot, aminek nagyon finom illata van. Eközben elkezd kipakolni a szatyrából. 

Teljesen elmerültem a rózsa "vizsgálásába", de hirtelen Harry éles hangon felkiált.

- Kész! - mutat az ágyam melletti asztalra - Neked csináltam!

A kis asztalon virágszirmok hevernek, narancslé és kávé van 2 pohárban és egy igaz angol reggeli egy tányérban.

- Harry - tágra nyílt szemekkel nézem az ételt - Ezt te csináltad?

Magabiztosan bólint.

- Úristen! Köszönöm! - kapok a számhoz, majd lassan felülök, hogy megegyem a reggelimet. Megfogom a villát és megkóstolom - Ez eszméletlenül finom! Nem is tudtam, hogy tudsz főzni!

- Ez az egyik jó tulajdonságom, amire büszke vagyok - megvonja a vállát. Ez tényleg meglepett. Isteni ez a kaja. Akár egész életemben is ilyet ennék!

Miután jóízűen elfogyasztottam a házi reggelit, ideje volt, hogy végre fölálljak. Az orvosok nem engedték tegnap meg, hogy felkeljek, nehogy valami bajom legyen miután majdnem 2 hetet mozdulatlanul feküdtem. 

2 kezemet az ágy szélére teszem, majd elkezdek emelkedni.

- Várj, segítek - ugrik hozzám, majd megfogja a derekam és felsegít. Kiegyenesedek, és lassan elkezdek lépkedni.

- Menni fog! - mondom neki jelezve, hogy most már elengedhet, mire így is tesz.

- Most gyere ide hozzám - mutat a kezével, miután eltávolodott tőlem. Magabiztosan elindulok felé. Már majdnem odaérek, de hirtelen megcsúszok és egyenesen Harry karjaiban landolok. Mind a ketten elnevetjük magunkat, de a helyzet hirtelen komollyá változik. Karjaim a nyakába fonódnak, kezei a derekamra tévednek.  Hosszú ideig nézzük egymást, teljesen elveszek a gyönyörű szemeiben. Azt hiszem, hogy mind a ketten arra gondolunk.

De nem. Nem lehet.

- Öhmm... - kikászálódok a karjaiból - Köszi, hogy elkaptál! - próbálom elterelni a témát. Már éppen visszamennék az ágyamba, de váratlanul megfogja a csuklóm és visszaránt.

- Emily - súgja - Láttam a szemedben, hogy mit érzel. Láttam, hogy mit akarsz. Ugyanazt amit én! Ne titkold!

Értetlenül nézek rá. Mire akar kilyukadni ezzel? Ajkát megnyalja, majd a szemeimbe néz.

- Szökj el velem!

* * * * * * * * *

Kedves olvasóim! 

Remélem, hogy ez a rész elnyerte a tetszéseteket és most több kommentet és pipát kapok erre a részre. A következő várhatóan hétfőn lesz fönt!

Addig is türelem!:) 

~Mrs.Horan

25. rész: Új életek

*Zayn szemszöge*

Harryvel elástuk a csatabárdot egy kis időre. Emily miatt. Csakis miatta. Különben még kapna egy két sebet, ha ez most nem lenne. Nem beszéltük meg teljesen a dolgokat, de mind a kettőnk tudja, hogy jelen helyzetben ez a legmegfelelőbb.
Már 5 nap telt el, de Emily még mindig kómában van. Még jobban kezdek aggódni, de az orvosok nyugodtak. Állítólag ez még nem olyan hosszú idő, hiszen vannak olyanok akik évekig vannak eszméletlen állapotban. Állandóan csak az jár a fejemben, hogy mi lesz, ha ő is erre a sorsra jut? Nem bírnám ki. Rossz is belegondolni.
Amint Emily anyukája megtudta a hírt, azonnal hazajött, hogy vele legyen. Teljesen magába zuhant, ezért úgy döntöttem, hogy beköltözök erre az időre a házukba, hogy gondoskodjak az anyukájáról. Ki tudja, hogy mit csinál bánatában, amikor nincs ott senki vele.
- Zayn - kezd bele - Biztos, hogy nem okoz neked gondot, hogy rám kell "vigyáznod"?
-Dehogyis Mrs.Bennet - megrázom határozottan a fejem - Örömmel teszem. Ilyen helyzetben nem is jó egyedül hagyni valakit.
- Tényleg nagyon köszönöm! Emily.. - mondja, majd hirtelen elsírja magát - Miért pont vele történik ez? Az én lányommal? - kérdezi, majd leül a kanapéra. Odamegyek hozzá, majd én is leülök.
- Minden rendben lesz, ne aggódjon - mondom, miközben megsimogatom a hátát - Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, de most pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz.
- Igazad van - szipog egyet, majd letörli a könnyeit - Minden rendben lesz!
Bólintok egyet, majd éppen fölállni készülnék, de megfogja a kezem, majd visszahúz.
- Kérdezhetek valami személyeset? - kérdezi komolyan.
- Igen - válaszolom.
- Biztos tudod, hogy Emily... Szóval terhes.
- Elnézést Mrs.Bennet, de Ön rosszul tudja. Már nem.. Legalábbis én úgy tudom.
Kicsit értetlenül néz rám. Talán mintha a hírek meglepetésként érték volna.
- Hosszú történet - teszem hozzá.
- Van időm bőven - megvonja a vállát.
Nagy levegőt veszek, majd elkezdem elmesélni ezt az egészet. Vagyis amennyit tudok.
Visszaidézni a történteket nem valami vidám dolog.
- Szóval ti még nem is...? - kérdezi miközben mutogat a kezével.
- Nem, még nem voltunk "úgy" együtt. És nem is szeretném elsietni, hiszen Emily egy csodálatos lány és én tudok rá várni. Ezek után pedig még jobban fogok rá vigyázni, azt elhiheti.
Elmosolyodik, de rögtön elkomolyodik az arca.
- Egyáltalán ki ez a Harry? Életben nem láttam még, de ha találkozni fogok vele, akkor megbánja, amit tett! Nem szeretném, ha az én lányom is ebbe a helyzetbe jusson. Hogy tinikorában legyen gyereke.
- Figyeljen - mondom ki határozottan - Biztos, hogy nem lesz valami jó dolog ezt hallani, de elvetette a gyereket. Én is csak nem rég tudtam meg. Amikor idejöttem, az asztalon hevert egy papír, amin rajta volt az orvosi lelet. Én is nagyon meglepődtem - fejezem be, amint meglátom, hogy szinte teljesen elsápadt.
Szemeiben látom, hogy mire gondolhat. "Az én lányom ilyet csinált? De hiszen egy életet ölt meg! Azt hittem, hogy mindent elmond nekem!"
- Sajnálom, hogy így kellett megtudnia -mondom nyugtatóan - De most már nem tud mást csinálni. Most csak az járjon a fejébe, hogy Emily jobban legyen. Később ráér ezt megbeszélni.
- Rendben - szipog egyet - Bemegyek a kórházba. Látnom kell.
- Vigyázzon! Majd én is bemegyek - mondom, majd feláll, felkapja a kulcsokat és elindul.

*

*Harry szemszöge*

Mondhatni, hogy új életem van. Már pár napja itt lakok a kórházban. Nem mentem el eddig, mindig Emily mellett vagyok. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám ez a baleset. Hiszen semmi komoly nem volt köztünk. Csak barátok vagyunk. Természetesen aggódok érte, de úgy érzem, hogy sokkal jobban féltem őt. Ha csak a barátom lenne, akkor is félteném, de több annál. Miután lefeküdtünk rádöbbentem, hogy mekkora hülyeséget csináltunk. Vagyis csináltam. Hiba volt, életem legnagyobb hibája. 

A legnagyobb gond, hogy kezdek beleszeretni Emilybe. A baleset közelebb hozott hozzá. Mitnha valahogyan kötődnék hozzá.

Nem. Ezt nem szabad. Verd ki a fejedből! Hiszen Zaynt szereti! Sosem fog rám úgy nézni mint rá. 

Fejemet azonnal felemelem, amint meghallom a lépteket a hátam mögött.
- Harry - hallok meg egy hangot magam mögött, és abban a pillanatban megfordulok.
- Szia Zayn - köszönök vissza.
- Hogy van Emily? - kérdezi, miközben odalép az üvegablakhoz. Mellélépek, majd egy nagy levegőt veszek.
- Nem változott semmi - válaszolom, miközben megtörlöm a szemem a kezemmel.
- Csak nem sírsz? - vállon bök.
Határozottan megrázom a fejem.
- Ennyire megérintett ez az egész? Nem a te barátnőd. Ne aggódj! - mondja nyugodtan.
- Igen, tudom, de mégiscsak a barátom. És tudnod kell, hogy tényleg aggódom érte. Hidd el, hogy már megbántam, azt amit tettem és most már valóban érdekel Emily, hogy mi lesz vele.
- Jól van - bólint egyet, majd hirtelen átölel. Kicsit meglepődök, hiszen pár perce még haragudott rám, de azért visszaölelem - Nyugi haver, megbocsátok. Tudom, hogy miért csináltad. Elkapott a hév, és nem tudtál leállni. Ilyen vagy te. Sosem változol - nevet, miközben elenged - De azért többet ne csináld, mert látod, hogy mit váltottál ki belőlem!
Új viselkedése is meglepetést okoz nekem. Mi ez a kedvesség? De hiszen lefeküdtem a barátnőjével! Nem mintha nem szeretném, hogy újra jóba legyünk, de ha az én barátnőmmel csinálták volna ezt, az biztos, hogy nem lennék az illetővel ilyen kedves.
- Köszi - mondom halkan - Jó hogy megoldottuk a gondot!
Elmosolyodik, majd a vállamra teszi a kezét.
- Ó! - ránéz az órájára - Mennem kell! Majd beszélünk! - int, majd a folyosón keresztül kimegy a kórházból.

*Zayn szemszöge*

A kórházból kiérve körülnézek, majd megpillantok egy fekete kocsit. Felismerem, ezért odamegyek, majd bekopogok az ablakán. Az ablak lehúzódik, és egy napszemüveges férfit látok meg a kocsiban ülve.
- Elhoztad? - kérdezi mély hangon.
- Igen, ahogy kérte - válaszolom halkan, majd előveszem a kabátzsebemből a kis csomagot.
- Szép munka - megdicsér - A következőt a jövő héten kell átadnod!
- Figyeljen - teszem a kezem a kocsira - Én ezt már nem csinálhatom.
- Kell a pénz vagy nem? - leveszi a szemüvegét.
Egy nagy levegőt veszek, majd leveszem a kezem a kocsiról.
- Kell - motyogom.
- Na akkor szépen hozd el a jövő hetit is - mondja, miközben visszaveszi a szemüvegét - Indulhatunk - szól a sofőrnek, majd felhúzza az ablakot és a kocsi elhúz.
Nem sokáig csinálhatom ezt. De ha kell pénz, akkor muszáj ezt tennem.

Kedves Drága Olvasóim!

Ezzel a résszel térek vissza a rövid szünet után! Remélem, hogy tetszett és hogy ezek után is olvasni fogjátok a blogomat, annak ellenére, hogy már nem érdemlem meg! Annyit várakoztatlak mindig titeket, hogy úgy érzem, ez nem igazságos, amit csinálok. 

Ezentúl próbálok majd hosszabb részeket írni és többet, de nem ígérek semmit. Nekem is vannak tanulnivalóim, és sokszor nincs időm, hogy írjak. Ennek ellenére igyekezni fogok, hogy lehetőleg minden héten legyen minimum 1 rész.

Nagyon köszönöm a türelmeteket! #szeretemazolvasóimat

~Mrs.Horan xxx