25. rész: Új életek

*Zayn szemszöge*

Harryvel elástuk a csatabárdot egy kis időre. Emily miatt. Csakis miatta. Különben még kapna egy két sebet, ha ez most nem lenne. Nem beszéltük meg teljesen a dolgokat, de mind a kettőnk tudja, hogy jelen helyzetben ez a legmegfelelőbb.
Már 5 nap telt el, de Emily még mindig kómában van. Még jobban kezdek aggódni, de az orvosok nyugodtak. Állítólag ez még nem olyan hosszú idő, hiszen vannak olyanok akik évekig vannak eszméletlen állapotban. Állandóan csak az jár a fejemben, hogy mi lesz, ha ő is erre a sorsra jut? Nem bírnám ki. Rossz is belegondolni.
Amint Emily anyukája megtudta a hírt, azonnal hazajött, hogy vele legyen. Teljesen magába zuhant, ezért úgy döntöttem, hogy beköltözök erre az időre a házukba, hogy gondoskodjak az anyukájáról. Ki tudja, hogy mit csinál bánatában, amikor nincs ott senki vele.
- Zayn - kezd bele - Biztos, hogy nem okoz neked gondot, hogy rám kell "vigyáznod"?
-Dehogyis Mrs.Bennet - megrázom határozottan a fejem - Örömmel teszem. Ilyen helyzetben nem is jó egyedül hagyni valakit.
- Tényleg nagyon köszönöm! Emily.. - mondja, majd hirtelen elsírja magát - Miért pont vele történik ez? Az én lányommal? - kérdezi, majd leül a kanapéra. Odamegyek hozzá, majd én is leülök.
- Minden rendben lesz, ne aggódjon - mondom, miközben megsimogatom a hátát - Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, de most pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz.
- Igazad van - szipog egyet, majd letörli a könnyeit - Minden rendben lesz!
Bólintok egyet, majd éppen fölállni készülnék, de megfogja a kezem, majd visszahúz.
- Kérdezhetek valami személyeset? - kérdezi komolyan.
- Igen - válaszolom.
- Biztos tudod, hogy Emily... Szóval terhes.
- Elnézést Mrs.Bennet, de Ön rosszul tudja. Már nem.. Legalábbis én úgy tudom.
Kicsit értetlenül néz rám. Talán mintha a hírek meglepetésként érték volna.
- Hosszú történet - teszem hozzá.
- Van időm bőven - megvonja a vállát.
Nagy levegőt veszek, majd elkezdem elmesélni ezt az egészet. Vagyis amennyit tudok.
Visszaidézni a történteket nem valami vidám dolog.
- Szóval ti még nem is...? - kérdezi miközben mutogat a kezével.
- Nem, még nem voltunk "úgy" együtt. És nem is szeretném elsietni, hiszen Emily egy csodálatos lány és én tudok rá várni. Ezek után pedig még jobban fogok rá vigyázni, azt elhiheti.
Elmosolyodik, de rögtön elkomolyodik az arca.
- Egyáltalán ki ez a Harry? Életben nem láttam még, de ha találkozni fogok vele, akkor megbánja, amit tett! Nem szeretném, ha az én lányom is ebbe a helyzetbe jusson. Hogy tinikorában legyen gyereke.
- Figyeljen - mondom ki határozottan - Biztos, hogy nem lesz valami jó dolog ezt hallani, de elvetette a gyereket. Én is csak nem rég tudtam meg. Amikor idejöttem, az asztalon hevert egy papír, amin rajta volt az orvosi lelet. Én is nagyon meglepődtem - fejezem be, amint meglátom, hogy szinte teljesen elsápadt.
Szemeiben látom, hogy mire gondolhat. "Az én lányom ilyet csinált? De hiszen egy életet ölt meg! Azt hittem, hogy mindent elmond nekem!"
- Sajnálom, hogy így kellett megtudnia -mondom nyugtatóan - De most már nem tud mást csinálni. Most csak az járjon a fejébe, hogy Emily jobban legyen. Később ráér ezt megbeszélni.
- Rendben - szipog egyet - Bemegyek a kórházba. Látnom kell.
- Vigyázzon! Majd én is bemegyek - mondom, majd feláll, felkapja a kulcsokat és elindul.

*

*Harry szemszöge*

Mondhatni, hogy új életem van. Már pár napja itt lakok a kórházban. Nem mentem el eddig, mindig Emily mellett vagyok. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám ez a baleset. Hiszen semmi komoly nem volt köztünk. Csak barátok vagyunk. Természetesen aggódok érte, de úgy érzem, hogy sokkal jobban féltem őt. Ha csak a barátom lenne, akkor is félteném, de több annál. Miután lefeküdtünk rádöbbentem, hogy mekkora hülyeséget csináltunk. Vagyis csináltam. Hiba volt, életem legnagyobb hibája. 

A legnagyobb gond, hogy kezdek beleszeretni Emilybe. A baleset közelebb hozott hozzá. Mitnha valahogyan kötődnék hozzá.

Nem. Ezt nem szabad. Verd ki a fejedből! Hiszen Zaynt szereti! Sosem fog rám úgy nézni mint rá. 

Fejemet azonnal felemelem, amint meghallom a lépteket a hátam mögött.
- Harry - hallok meg egy hangot magam mögött, és abban a pillanatban megfordulok.
- Szia Zayn - köszönök vissza.
- Hogy van Emily? - kérdezi, miközben odalép az üvegablakhoz. Mellélépek, majd egy nagy levegőt veszek.
- Nem változott semmi - válaszolom, miközben megtörlöm a szemem a kezemmel.
- Csak nem sírsz? - vállon bök.
Határozottan megrázom a fejem.
- Ennyire megérintett ez az egész? Nem a te barátnőd. Ne aggódj! - mondja nyugodtan.
- Igen, tudom, de mégiscsak a barátom. És tudnod kell, hogy tényleg aggódom érte. Hidd el, hogy már megbántam, azt amit tettem és most már valóban érdekel Emily, hogy mi lesz vele.
- Jól van - bólint egyet, majd hirtelen átölel. Kicsit meglepődök, hiszen pár perce még haragudott rám, de azért visszaölelem - Nyugi haver, megbocsátok. Tudom, hogy miért csináltad. Elkapott a hév, és nem tudtál leállni. Ilyen vagy te. Sosem változol - nevet, miközben elenged - De azért többet ne csináld, mert látod, hogy mit váltottál ki belőlem!
Új viselkedése is meglepetést okoz nekem. Mi ez a kedvesség? De hiszen lefeküdtem a barátnőjével! Nem mintha nem szeretném, hogy újra jóba legyünk, de ha az én barátnőmmel csinálták volna ezt, az biztos, hogy nem lennék az illetővel ilyen kedves.
- Köszi - mondom halkan - Jó hogy megoldottuk a gondot!
Elmosolyodik, majd a vállamra teszi a kezét.
- Ó! - ránéz az órájára - Mennem kell! Majd beszélünk! - int, majd a folyosón keresztül kimegy a kórházból.

*Zayn szemszöge*

A kórházból kiérve körülnézek, majd megpillantok egy fekete kocsit. Felismerem, ezért odamegyek, majd bekopogok az ablakán. Az ablak lehúzódik, és egy napszemüveges férfit látok meg a kocsiban ülve.
- Elhoztad? - kérdezi mély hangon.
- Igen, ahogy kérte - válaszolom halkan, majd előveszem a kabátzsebemből a kis csomagot.
- Szép munka - megdicsér - A következőt a jövő héten kell átadnod!
- Figyeljen - teszem a kezem a kocsira - Én ezt már nem csinálhatom.
- Kell a pénz vagy nem? - leveszi a szemüvegét.
Egy nagy levegőt veszek, majd leveszem a kezem a kocsiról.
- Kell - motyogom.
- Na akkor szépen hozd el a jövő hetit is - mondja, miközben visszaveszi a szemüvegét - Indulhatunk - szól a sofőrnek, majd felhúzza az ablakot és a kocsi elhúz.
Nem sokáig csinálhatom ezt. De ha kell pénz, akkor muszáj ezt tennem.

Kedves Drága Olvasóim!

Ezzel a résszel térek vissza a rövid szünet után! Remélem, hogy tetszett és hogy ezek után is olvasni fogjátok a blogomat, annak ellenére, hogy már nem érdemlem meg! Annyit várakoztatlak mindig titeket, hogy úgy érzem, ez nem igazságos, amit csinálok. 

Ezentúl próbálok majd hosszabb részeket írni és többet, de nem ígérek semmit. Nekem is vannak tanulnivalóim, és sokszor nincs időm, hogy írjak. Ennek ellenére igyekezni fogok, hogy lehetőleg minden héten legyen minimum 1 rész.

Nagyon köszönöm a türelmeteket! #szeretemazolvasóimat

~Mrs.Horan xxx