27. rész: Memories

/Szexuális jelenetet tartalmaz/

- Micsoda? - ráncoltam össze zavarodottan a homlokom a szavai hallatán.
- Jól hallottad. Szökj el velem!
- Normális vagy? - emelem fel a hangom - Nem megyek veled sehova. Ezt most azonnal verd ki a fejedből! Én elszökni veled... te jó ég! - teszem a kezeimet a fejemre és közben hátat fordítok neki. Hirtelen megérzem Harry kezét a csípőmön, majd a meleg ajkaival egy puszit ad a fülem mögé.
- Tudom, hogy elakarsz velem jönni - súgja a fülembe - Csak nem mered bevallani. Úgy akarsz te is engem, mint én téged. Mint azon az éjszakán. Jól tudod, hogy mi történt akkor. Csak úgy izzott a levegő.
- Ez nem igaz - megrázom a fejem.
- Ne tagadd! Emlékezz csak vissza. Nekem úgy rémlik, hogy nem ellenkeztél a végén... Sőt... Te irányítottál.
A gondolatok egy pillanat alatt átfutnak az agyamon.

         Megtettem. És most jövök rá. Eddig csak Harryt vádoltam. Azt gondoltam, hogy ebbe csak is ő a hibás. Hiszen ő kezdte. Ő akart engem annyira. És emiatt őt okoltam. Pedig ahogy felidézem az emlékeket, én is ugyanúgy akartam őt. Abba bele sem gondoltam,hogy én folytattam.
Oltári nagy hülyeséget csináltam. Igaz, nagyon jó volt vele együtt. Mintha újra igazán élnék.
De nem volt több. Vagy mégis? Az érzéseim csak úgy kavarognak a fejemben. Nem tudom helyre rakni őket. Mit is akarok igazán tőle? Számított az az éjszaka nekem valamit?
De hiszen én Zaynt szeretem.
- Zaynt már nem szeretheted - mondja, mintha olvasna a gondolataimban.

- Ezt ne mond - fordulok felé - Szerettem, de te tönkre tettél mindent.

- Ah szóval megint én vagyok a hibás, ugye? - sóhajt egyet.

- Én ezt egy szóval nem mondtam. 

- Pedig nekem nagyon úgy tűnik - mondja morcosan.

- Sajnálom Harry - megfogom nyugtatóan a kezét - De nem mehetek veled - lehajtom a fejem - Nem tehetem meg...

Azt hiszem, hogy itt vége. Amit mondott Zaynről, az nem ok arra, hogy elszökjek vele. Biztos van valami indok, amiért Zayn újra ezt csinálja. Majd szépen megbeszéljük a dolgokat négyszemközt. Nem kell ehhez Harry.

- Emily - felemeli a fejem a kezével - Miért ragaszkodsz úgy Zaynhez? Mit tett ő amit én nem? Miben jobb mint én? - kérdezi kíváncsian. A válasz egyszerű. 

- Nem csalt meg - mondom könnyes szemekkel. Elengedi a kezem, majd az ágyhoz sétál és leül. Kínos csönd veszi kezdetét. Hirtelen egyikünk sem tudja, hogy mit mondjon. Harry kifogyott az ötletekből, hogy hogyan vehetne rá, hogy menjek vele. De mégis hova? Amerikába? A világ végére? De hiszen nem akarom anyát itt hagyni egyedül. A barátaimat. A sulit. A várost. Ide köt minden. Egy másik ország teljesen elvenné az eszem. Pláne Harryvel. Próbálom őt megfejteni, de nem megy. Nem tudom, hogy miszerint él, mi vezérli őt, mik az álmai. Semmit. Csupa rejtély számomra ez a fiú.

- Mit akarsz tőlem igazán? - töröm meg végül a csendet, majd leülök mellé. Egy ideig lehajtott fejjel nézi a földet, majd megszólal.

- Beléd szerettem.

Meglepetten ülök mellette. Harry, a nagy nőfaló, akiért bomlanak a nők, aki az egyéjszakás kalandokért él, belém szeretett.

- De... - közbeszólnék, ám csendre int.

- Hát nem érted? - fordul felém - Nem bírok ki nélküled egy percet sem! Itt töltöttem az egész hetet a kórházban, amíg te kómában voltál, csak hogy lássalak, és meg legyek róla bizonyosodva, hogy a legjobb helyen vagy. Zayn egy napot sem bírt ki itt. Rettentően aggódtam érted. Azóta érzek így, amióta lefeküdtünk. Eleinte én is csak úgy voltam vele, hogy most csak szexelünk egyet, de máshogy alakult.

Keresem a szavakat, de nem tudok semmit sem mondani. Megfogja a kezeimet, majd a szemembe néz. 

- Én... - mondom halkan, de inkább elhallgatok. Fejünk lassan közeledni kezd egymáshoz, de hirtelen Louis ront be a kórterembe. Azonnal elengedjük egymás kezét, és Louis felé fordulunk.

- Emily! Hiszen te...! - felkiált, amint meglát - Inkább később visszajövök - mondja undorodva, ahogy megpillantja Harryt.

- Ne, várj! - felállok, majd oda megyek hozzá - Maradj - mondom neki kedvesen, majd a kezénél fogva beljebb húzom.

- Én vele nem leszek egy szobába - mutat rá Harryre.

- Én sem - vágja rá Hazza.
- Na ezt most fejezzétek be - szólok rájuk, és leültetem Louist az ágyra - Nem bírom tovább, hogy így viselkedtek egymással. Béküljetek ki!
Csöndben ülnek egymás mellett. Louis szemében látom a csalódottságot. Még sosem csalódott ekkorát a legjobb barátjában. Lefeküdt velem, és ez Louisnak nagyon nem tetszett, hiszen én mással vagyok.

- Na jó. Nem csak Ő a hibás. Hívhattam volna a rendőrséget, hogy ne tegye meg, de nem csináltam semmi, nem ellenkeztem.
- Oké... - bólint aprót.
- Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy nem tett semmi olyasmit, amiért utálnod kéne - mondom, miközben rámosolygok Harryre. Válaszra várok, hogy talán mégiscsak megbocsájt a barátjának.
- Nos? - kérdezem tőle. Ajkaiba harap, miközben gondolkozik.
- Rendben - Haz felé fordítja a fejét - Szent a béke - mondja, majd örömükben átölelik egymást - Bocsi, hogy úgy megsértődtem. Nem fogtam föl, hogy ezt csináltad.
Végre kibékültek. Olyan rossz volt látni őket egyedül. Larry végre újra létezik.
- Most azt hiszem magatokra hagylak titeket - áll fel Louis, majd a kijárat felé veszi az irányt - Emily - szól utánam - Csak egy tanács!
- Igen? - kíváncsian ránézek.
- Bárhogy is döntesz pasiügyben, én támogatni foglak! - mondja komolyan. Megköszönöm neki a jó tanácsot, és rögtön kimegy. Az ajtó újra nyitódik, és egy nővér lép be rajta.

- Hölgyem! Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy a leletei alapján holnap hazamehet. Makk egészséges!
- Ez csodás hír! - ránézek Harryre, majd odamegyek hozzá és átölelem. Fél szememmel látom, ahogy a nővér elmosolyodik, és magunkra hagy minket.

Kedves Olvasók!

Ez a rész is rövidre sikerült, akárcsak a többi. Mivel mostanában alig vannak olvasóim, ezért a következő részt 2 komment és 3 pipa után hozom.

Emellett ha szeretnétek, akkor hozok egy 18+-as részt Harry és Emily együttlétéről!

~Mrs.Horan