27. rész: Memories

/Szexuális jelenetet tartalmaz/

- Micsoda? - ráncoltam össze zavarodottan a homlokom a szavai hallatán.
- Jól hallottad. Szökj el velem!
- Normális vagy? - emelem fel a hangom - Nem megyek veled sehova. Ezt most azonnal verd ki a fejedből! Én elszökni veled... te jó ég! - teszem a kezeimet a fejemre és közben hátat fordítok neki. Hirtelen megérzem Harry kezét a csípőmön, majd a meleg ajkaival egy puszit ad a fülem mögé.
- Tudom, hogy elakarsz velem jönni - súgja a fülembe - Csak nem mered bevallani. Úgy akarsz te is engem, mint én téged. Mint azon az éjszakán. Jól tudod, hogy mi történt akkor. Csak úgy izzott a levegő.
- Ez nem igaz - megrázom a fejem.
- Ne tagadd! Emlékezz csak vissza. Nekem úgy rémlik, hogy nem ellenkeztél a végén... Sőt... Te irányítottál.
A gondolatok egy pillanat alatt átfutnak az agyamon.

         Megtettem. És most jövök rá. Eddig csak Harryt vádoltam. Azt gondoltam, hogy ebbe csak is ő a hibás. Hiszen ő kezdte. Ő akart engem annyira. És emiatt őt okoltam. Pedig ahogy felidézem az emlékeket, én is ugyanúgy akartam őt. Abba bele sem gondoltam,hogy én folytattam.
Oltári nagy hülyeséget csináltam. Igaz, nagyon jó volt vele együtt. Mintha újra igazán élnék.
De nem volt több. Vagy mégis? Az érzéseim csak úgy kavarognak a fejemben. Nem tudom helyre rakni őket. Mit is akarok igazán tőle? Számított az az éjszaka nekem valamit?
De hiszen én Zaynt szeretem.
- Zaynt már nem szeretheted - mondja, mintha olvasna a gondolataimban.

- Ezt ne mond - fordulok felé - Szerettem, de te tönkre tettél mindent.

- Ah szóval megint én vagyok a hibás, ugye? - sóhajt egyet.

- Én ezt egy szóval nem mondtam. 

- Pedig nekem nagyon úgy tűnik - mondja morcosan.

- Sajnálom Harry - megfogom nyugtatóan a kezét - De nem mehetek veled - lehajtom a fejem - Nem tehetem meg...

Azt hiszem, hogy itt vége. Amit mondott Zaynről, az nem ok arra, hogy elszökjek vele. Biztos van valami indok, amiért Zayn újra ezt csinálja. Majd szépen megbeszéljük a dolgokat négyszemközt. Nem kell ehhez Harry.

- Emily - felemeli a fejem a kezével - Miért ragaszkodsz úgy Zaynhez? Mit tett ő amit én nem? Miben jobb mint én? - kérdezi kíváncsian. A válasz egyszerű. 

- Nem csalt meg - mondom könnyes szemekkel. Elengedi a kezem, majd az ágyhoz sétál és leül. Kínos csönd veszi kezdetét. Hirtelen egyikünk sem tudja, hogy mit mondjon. Harry kifogyott az ötletekből, hogy hogyan vehetne rá, hogy menjek vele. De mégis hova? Amerikába? A világ végére? De hiszen nem akarom anyát itt hagyni egyedül. A barátaimat. A sulit. A várost. Ide köt minden. Egy másik ország teljesen elvenné az eszem. Pláne Harryvel. Próbálom őt megfejteni, de nem megy. Nem tudom, hogy miszerint él, mi vezérli őt, mik az álmai. Semmit. Csupa rejtély számomra ez a fiú.

- Mit akarsz tőlem igazán? - töröm meg végül a csendet, majd leülök mellé. Egy ideig lehajtott fejjel nézi a földet, majd megszólal.

- Beléd szerettem.

Meglepetten ülök mellette. Harry, a nagy nőfaló, akiért bomlanak a nők, aki az egyéjszakás kalandokért él, belém szeretett.

- De... - közbeszólnék, ám csendre int.

- Hát nem érted? - fordul felém - Nem bírok ki nélküled egy percet sem! Itt töltöttem az egész hetet a kórházban, amíg te kómában voltál, csak hogy lássalak, és meg legyek róla bizonyosodva, hogy a legjobb helyen vagy. Zayn egy napot sem bírt ki itt. Rettentően aggódtam érted. Azóta érzek így, amióta lefeküdtünk. Eleinte én is csak úgy voltam vele, hogy most csak szexelünk egyet, de máshogy alakult.

Keresem a szavakat, de nem tudok semmit sem mondani. Megfogja a kezeimet, majd a szemembe néz. 

- Én... - mondom halkan, de inkább elhallgatok. Fejünk lassan közeledni kezd egymáshoz, de hirtelen Louis ront be a kórterembe. Azonnal elengedjük egymás kezét, és Louis felé fordulunk.

- Emily! Hiszen te...! - felkiált, amint meglát - Inkább később visszajövök - mondja undorodva, ahogy megpillantja Harryt.

- Ne, várj! - felállok, majd oda megyek hozzá - Maradj - mondom neki kedvesen, majd a kezénél fogva beljebb húzom.

- Én vele nem leszek egy szobába - mutat rá Harryre.

- Én sem - vágja rá Hazza.
- Na ezt most fejezzétek be - szólok rájuk, és leültetem Louist az ágyra - Nem bírom tovább, hogy így viselkedtek egymással. Béküljetek ki!
Csöndben ülnek egymás mellett. Louis szemében látom a csalódottságot. Még sosem csalódott ekkorát a legjobb barátjában. Lefeküdt velem, és ez Louisnak nagyon nem tetszett, hiszen én mással vagyok.

- Na jó. Nem csak Ő a hibás. Hívhattam volna a rendőrséget, hogy ne tegye meg, de nem csináltam semmi, nem ellenkeztem.
- Oké... - bólint aprót.
- Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy nem tett semmi olyasmit, amiért utálnod kéne - mondom, miközben rámosolygok Harryre. Válaszra várok, hogy talán mégiscsak megbocsájt a barátjának.
- Nos? - kérdezem tőle. Ajkaiba harap, miközben gondolkozik.
- Rendben - Haz felé fordítja a fejét - Szent a béke - mondja, majd örömükben átölelik egymást - Bocsi, hogy úgy megsértődtem. Nem fogtam föl, hogy ezt csináltad.
Végre kibékültek. Olyan rossz volt látni őket egyedül. Larry végre újra létezik.
- Most azt hiszem magatokra hagylak titeket - áll fel Louis, majd a kijárat felé veszi az irányt - Emily - szól utánam - Csak egy tanács!
- Igen? - kíváncsian ránézek.
- Bárhogy is döntesz pasiügyben, én támogatni foglak! - mondja komolyan. Megköszönöm neki a jó tanácsot, és rögtön kimegy. Az ajtó újra nyitódik, és egy nővér lép be rajta.

- Hölgyem! Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy a leletei alapján holnap hazamehet. Makk egészséges!
- Ez csodás hír! - ránézek Harryre, majd odamegyek hozzá és átölelem. Fél szememmel látom, ahogy a nővér elmosolyodik, és magunkra hagy minket.

Kedves Olvasók!

Ez a rész is rövidre sikerült, akárcsak a többi. Mivel mostanában alig vannak olvasóim, ezért a következő részt 2 komment és 3 pipa után hozom.

Emellett ha szeretnétek, akkor hozok egy 18+-as részt Harry és Emily együttlétéről!

~Mrs.Horan

26. rész: Váratlan helyzet

*Harry szemszöge*

Szemeim kikerekedtek, amint megláttam Zaynt egy fekete kocsinál. A történtek után gyorsan visszamentem Emilyhez, nehogy Zayn meglásson. Jól tudom, hogy miben sántikál. Régen is ezt csinálta, de már leállt vele. Emily jó hatással volt rá, de úgy látszik, hogy a kórházba kerülése óta visszatért a régi énjéhez. Nem tudom, hogy miért vetemedett újra erre. Talán a magánytól. Vagy a gondolattól, hogy elveszíti a barátnőjét.
Mindenesetre jobbnak tartottam, hogy visszamenjek a kórteremhez. Amint odaérek, orvosokat és nővéreket látok meg a Emily termében. Egy orvos éppen kijön, és én idegesen lerohanom őt.
- Mi történt?? - kérdezem hadarva.
- Nyugodjon meg, semmi komoly nem történt. Azt tapasztaltuk, hogy felébredt. Most éppen alaposan megvizsgáljuk, hogy nem szenvedett-e komoly agykárosodást.
- De..de - dadogom - Ugye bemehetek hozzá?
- Természetesen, de csak miután jobban lesz - válaszolja, majd bármilyen más információ nélkül elmegy.
Megkönnyebbülök. Hiszen felébredt! Erre vártam már a balesete óta.
Az ablakon keresztül figyelem, ahogy ápolják őt. Gyengének látszik. Mintha nem is fogná föl, hogy itt van. Biztos őt is sokkolta ez az esemény. Talán nem most kéne elmondanom, hogy Zayn miben sántikál. De ha azt akarom, hogy előre tudjon róla, és ne érje őt egy újabb csalódás, akkor el kell mondanom.

* * * * * * * * *

Nem sokkal később az összes orvos kijött és végre betudtam menni megnézni őt. Kicsit szerényen léptem be a kórterembe, nem tudván, hogy hogyan fog rám reagálni. Az ember azt hinné, hogy először majd a pasija fogja őt meglátogatni, de most ez nem így történik.

Közelebb lépve hozzá meglátom a karjából kijövő csöveket, és a lélegeztetőt a száján. Óvatosan leülök a mellette lévő székre. Nem is tudom igazán, hogy mit szeretnék mondani vagy csinálni. Gondolkozás nélkül megfogom a kezét. Felnézek az arcára és látom, hogy mondani próbál valamit. Szája mozgásából azt veszem ki, mintha a nevemet akarná mondani. "Harry". Felismert. Egy kézfogásból felismer. 

Szemeit lassan kinyitja, majd rám néz. Arcára mosoly ül ki. Kezét óvatosan fölemeli, majd leveszi a lélegeztetőt. 

- Ne vedd le - kapok a kezéhez idegesen.

- Nem kell - mondja kicsit küszködve. Hangja elbicsaklik, és ezután már nem szólal meg.

A látványtól könnybe lábad a szemem.

- Nem hiszem el, hogy így látlak - mondom a fejemet lehajtva. Kezemet megszorítja, majd elmosolyodik.

- Minden rendben van - mondja suttogva.

- Nagyon aggódtam érted. Olyan hülye voltam, hogy nem figyeltem rád! Ha akkor nem hagylak egyedül, akkor most nem lennél itt. Liam rám bízta, hogy figyeljek rád, de azt is elcsesztem. Az egész miattam van...

Szemét lehunyva lassan megrázza a fejét.

- Nem a te hibád, hidd el.

- De nem tudom elhinni. Azóta minden rosszra fordult. Ha nem erőszakoskodtam volna veled, akkor nem ment volna el Zayn és nem kellett volna utánamenned. A bandának a kapcsolata megromlott. Már régen nem volt ilyen. Louis eltávolodott tőlem. A legjobb barátom volt, de most már csak egy ismeretlen vagyok számára. 

- És... Zayn? - kérdezi reményekkel a szemében. 

- Jól van - kijelentem egyszerűen. Ajkaiba harap, majd lesüti a szemeit - Mutatok egy képet - teszem hozzá, és előkapom a mobilom - Ezt ma fotóztam. Zayn a kórház mellett. Nem akarlak stresszelni, de muszáj elmondanom azt, amit láttam. Átadott egy csomagot egy embernek. Mind a ketten tudjuk, hogy mit jelent ez.

- De... - tiltakozna, de a szavába vágok. 

- Higgy nekem! Láttam, amit láttam! - emelem fel a hangom, mire látszólag megijed - Sajnálom - vágom rá - Csak gondold át! Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek - elengedem a kezét és fölállok - Még jövök. Pihend ki magad! - mondom mosolyogva.

Kimegyek, és magam mögött becsukom az ajtót. Egy nagy levegőt veszek. Zayn töri meg a csendet.

- Harry! Történt valami változás? 

- Nem - válaszolom "szomorúan".

- Remélem, nem fog sokáig tartani ez. De most el kell mennem, holnap este bejövök Emilyhez. Ha addig történik valami, akkor feltétlenül hívj! - mondja, miközben hátrálni kezd, majd gyorsan elindul.

- Úgy lesz! - kiáltom utána.

* * * * * * * * *

*Másnap reggel, Emily szemszöge*

Ez a pár hét gyorsan telt el. Nem éreztem semmi különleges, mialatt kómában voltam. Nem voltam a képzeleteimben, olyan volt, mint amikor aludtam. Furcsa, de néha hallottam hangokat, mintha azért érzékeltem volna a külvilágot. Tegnap meglepett Harry viselkedése. Amiket Zaynről mondott, megijesztettek. Újra árulja a drogot? Vagy esetleg más lányokkal találkozik? Az agyam nem pihen, állandóan ezen gondolkozok, agyalok. 

Ajtókopogásra ébredek. Kinyitom a szemeimet, majd megpillantom Harryt cuccokkal és egy szál rózsával. 

- Jó reggelt! - mosolyogva köszönt.

- Jó reggelt! - köszönök vissza nyújtózkodva. 

- Ez a tiéd - átnyújtja a rózsát, majd egy puszit ad az arcomra. Megszagolom a vörös virágot, aminek nagyon finom illata van. Eközben elkezd kipakolni a szatyrából. 

Teljesen elmerültem a rózsa "vizsgálásába", de hirtelen Harry éles hangon felkiált.

- Kész! - mutat az ágyam melletti asztalra - Neked csináltam!

A kis asztalon virágszirmok hevernek, narancslé és kávé van 2 pohárban és egy igaz angol reggeli egy tányérban.

- Harry - tágra nyílt szemekkel nézem az ételt - Ezt te csináltad?

Magabiztosan bólint.

- Úristen! Köszönöm! - kapok a számhoz, majd lassan felülök, hogy megegyem a reggelimet. Megfogom a villát és megkóstolom - Ez eszméletlenül finom! Nem is tudtam, hogy tudsz főzni!

- Ez az egyik jó tulajdonságom, amire büszke vagyok - megvonja a vállát. Ez tényleg meglepett. Isteni ez a kaja. Akár egész életemben is ilyet ennék!

Miután jóízűen elfogyasztottam a házi reggelit, ideje volt, hogy végre fölálljak. Az orvosok nem engedték tegnap meg, hogy felkeljek, nehogy valami bajom legyen miután majdnem 2 hetet mozdulatlanul feküdtem. 

2 kezemet az ágy szélére teszem, majd elkezdek emelkedni.

- Várj, segítek - ugrik hozzám, majd megfogja a derekam és felsegít. Kiegyenesedek, és lassan elkezdek lépkedni.

- Menni fog! - mondom neki jelezve, hogy most már elengedhet, mire így is tesz.

- Most gyere ide hozzám - mutat a kezével, miután eltávolodott tőlem. Magabiztosan elindulok felé. Már majdnem odaérek, de hirtelen megcsúszok és egyenesen Harry karjaiban landolok. Mind a ketten elnevetjük magunkat, de a helyzet hirtelen komollyá változik. Karjaim a nyakába fonódnak, kezei a derekamra tévednek.  Hosszú ideig nézzük egymást, teljesen elveszek a gyönyörű szemeiben. Azt hiszem, hogy mind a ketten arra gondolunk.

De nem. Nem lehet.

- Öhmm... - kikászálódok a karjaiból - Köszi, hogy elkaptál! - próbálom elterelni a témát. Már éppen visszamennék az ágyamba, de váratlanul megfogja a csuklóm és visszaránt.

- Emily - súgja - Láttam a szemedben, hogy mit érzel. Láttam, hogy mit akarsz. Ugyanazt amit én! Ne titkold!

Értetlenül nézek rá. Mire akar kilyukadni ezzel? Ajkát megnyalja, majd a szemeimbe néz.

- Szökj el velem!

* * * * * * * * *

Kedves olvasóim! 

Remélem, hogy ez a rész elnyerte a tetszéseteket és most több kommentet és pipát kapok erre a részre. A következő várhatóan hétfőn lesz fönt!

Addig is türelem!:) 

~Mrs.Horan

25. rész: Új életek

*Zayn szemszöge*

Harryvel elástuk a csatabárdot egy kis időre. Emily miatt. Csakis miatta. Különben még kapna egy két sebet, ha ez most nem lenne. Nem beszéltük meg teljesen a dolgokat, de mind a kettőnk tudja, hogy jelen helyzetben ez a legmegfelelőbb.
Már 5 nap telt el, de Emily még mindig kómában van. Még jobban kezdek aggódni, de az orvosok nyugodtak. Állítólag ez még nem olyan hosszú idő, hiszen vannak olyanok akik évekig vannak eszméletlen állapotban. Állandóan csak az jár a fejemben, hogy mi lesz, ha ő is erre a sorsra jut? Nem bírnám ki. Rossz is belegondolni.
Amint Emily anyukája megtudta a hírt, azonnal hazajött, hogy vele legyen. Teljesen magába zuhant, ezért úgy döntöttem, hogy beköltözök erre az időre a házukba, hogy gondoskodjak az anyukájáról. Ki tudja, hogy mit csinál bánatában, amikor nincs ott senki vele.
- Zayn - kezd bele - Biztos, hogy nem okoz neked gondot, hogy rám kell "vigyáznod"?
-Dehogyis Mrs.Bennet - megrázom határozottan a fejem - Örömmel teszem. Ilyen helyzetben nem is jó egyedül hagyni valakit.
- Tényleg nagyon köszönöm! Emily.. - mondja, majd hirtelen elsírja magát - Miért pont vele történik ez? Az én lányommal? - kérdezi, majd leül a kanapéra. Odamegyek hozzá, majd én is leülök.
- Minden rendben lesz, ne aggódjon - mondom, miközben megsimogatom a hátát - Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, de most pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz.
- Igazad van - szipog egyet, majd letörli a könnyeit - Minden rendben lesz!
Bólintok egyet, majd éppen fölállni készülnék, de megfogja a kezem, majd visszahúz.
- Kérdezhetek valami személyeset? - kérdezi komolyan.
- Igen - válaszolom.
- Biztos tudod, hogy Emily... Szóval terhes.
- Elnézést Mrs.Bennet, de Ön rosszul tudja. Már nem.. Legalábbis én úgy tudom.
Kicsit értetlenül néz rám. Talán mintha a hírek meglepetésként érték volna.
- Hosszú történet - teszem hozzá.
- Van időm bőven - megvonja a vállát.
Nagy levegőt veszek, majd elkezdem elmesélni ezt az egészet. Vagyis amennyit tudok.
Visszaidézni a történteket nem valami vidám dolog.
- Szóval ti még nem is...? - kérdezi miközben mutogat a kezével.
- Nem, még nem voltunk "úgy" együtt. És nem is szeretném elsietni, hiszen Emily egy csodálatos lány és én tudok rá várni. Ezek után pedig még jobban fogok rá vigyázni, azt elhiheti.
Elmosolyodik, de rögtön elkomolyodik az arca.
- Egyáltalán ki ez a Harry? Életben nem láttam még, de ha találkozni fogok vele, akkor megbánja, amit tett! Nem szeretném, ha az én lányom is ebbe a helyzetbe jusson. Hogy tinikorában legyen gyereke.
- Figyeljen - mondom ki határozottan - Biztos, hogy nem lesz valami jó dolog ezt hallani, de elvetette a gyereket. Én is csak nem rég tudtam meg. Amikor idejöttem, az asztalon hevert egy papír, amin rajta volt az orvosi lelet. Én is nagyon meglepődtem - fejezem be, amint meglátom, hogy szinte teljesen elsápadt.
Szemeiben látom, hogy mire gondolhat. "Az én lányom ilyet csinált? De hiszen egy életet ölt meg! Azt hittem, hogy mindent elmond nekem!"
- Sajnálom, hogy így kellett megtudnia -mondom nyugtatóan - De most már nem tud mást csinálni. Most csak az járjon a fejébe, hogy Emily jobban legyen. Később ráér ezt megbeszélni.
- Rendben - szipog egyet - Bemegyek a kórházba. Látnom kell.
- Vigyázzon! Majd én is bemegyek - mondom, majd feláll, felkapja a kulcsokat és elindul.

*

*Harry szemszöge*

Mondhatni, hogy új életem van. Már pár napja itt lakok a kórházban. Nem mentem el eddig, mindig Emily mellett vagyok. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám ez a baleset. Hiszen semmi komoly nem volt köztünk. Csak barátok vagyunk. Természetesen aggódok érte, de úgy érzem, hogy sokkal jobban féltem őt. Ha csak a barátom lenne, akkor is félteném, de több annál. Miután lefeküdtünk rádöbbentem, hogy mekkora hülyeséget csináltunk. Vagyis csináltam. Hiba volt, életem legnagyobb hibája. 

A legnagyobb gond, hogy kezdek beleszeretni Emilybe. A baleset közelebb hozott hozzá. Mitnha valahogyan kötődnék hozzá.

Nem. Ezt nem szabad. Verd ki a fejedből! Hiszen Zaynt szereti! Sosem fog rám úgy nézni mint rá. 

Fejemet azonnal felemelem, amint meghallom a lépteket a hátam mögött.
- Harry - hallok meg egy hangot magam mögött, és abban a pillanatban megfordulok.
- Szia Zayn - köszönök vissza.
- Hogy van Emily? - kérdezi, miközben odalép az üvegablakhoz. Mellélépek, majd egy nagy levegőt veszek.
- Nem változott semmi - válaszolom, miközben megtörlöm a szemem a kezemmel.
- Csak nem sírsz? - vállon bök.
Határozottan megrázom a fejem.
- Ennyire megérintett ez az egész? Nem a te barátnőd. Ne aggódj! - mondja nyugodtan.
- Igen, tudom, de mégiscsak a barátom. És tudnod kell, hogy tényleg aggódom érte. Hidd el, hogy már megbántam, azt amit tettem és most már valóban érdekel Emily, hogy mi lesz vele.
- Jól van - bólint egyet, majd hirtelen átölel. Kicsit meglepődök, hiszen pár perce még haragudott rám, de azért visszaölelem - Nyugi haver, megbocsátok. Tudom, hogy miért csináltad. Elkapott a hév, és nem tudtál leállni. Ilyen vagy te. Sosem változol - nevet, miközben elenged - De azért többet ne csináld, mert látod, hogy mit váltottál ki belőlem!
Új viselkedése is meglepetést okoz nekem. Mi ez a kedvesség? De hiszen lefeküdtem a barátnőjével! Nem mintha nem szeretném, hogy újra jóba legyünk, de ha az én barátnőmmel csinálták volna ezt, az biztos, hogy nem lennék az illetővel ilyen kedves.
- Köszi - mondom halkan - Jó hogy megoldottuk a gondot!
Elmosolyodik, majd a vállamra teszi a kezét.
- Ó! - ránéz az órájára - Mennem kell! Majd beszélünk! - int, majd a folyosón keresztül kimegy a kórházból.

*Zayn szemszöge*

A kórházból kiérve körülnézek, majd megpillantok egy fekete kocsit. Felismerem, ezért odamegyek, majd bekopogok az ablakán. Az ablak lehúzódik, és egy napszemüveges férfit látok meg a kocsiban ülve.
- Elhoztad? - kérdezi mély hangon.
- Igen, ahogy kérte - válaszolom halkan, majd előveszem a kabátzsebemből a kis csomagot.
- Szép munka - megdicsér - A következőt a jövő héten kell átadnod!
- Figyeljen - teszem a kezem a kocsira - Én ezt már nem csinálhatom.
- Kell a pénz vagy nem? - leveszi a szemüvegét.
Egy nagy levegőt veszek, majd leveszem a kezem a kocsiról.
- Kell - motyogom.
- Na akkor szépen hozd el a jövő hetit is - mondja, miközben visszaveszi a szemüvegét - Indulhatunk - szól a sofőrnek, majd felhúzza az ablakot és a kocsi elhúz.
Nem sokáig csinálhatom ezt. De ha kell pénz, akkor muszáj ezt tennem.

Kedves Drága Olvasóim!

Ezzel a résszel térek vissza a rövid szünet után! Remélem, hogy tetszett és hogy ezek után is olvasni fogjátok a blogomat, annak ellenére, hogy már nem érdemlem meg! Annyit várakoztatlak mindig titeket, hogy úgy érzem, ez nem igazságos, amit csinálok. 

Ezentúl próbálok majd hosszabb részeket írni és többet, de nem ígérek semmit. Nekem is vannak tanulnivalóim, és sokszor nincs időm, hogy írjak. Ennek ellenére igyekezni fogok, hogy lehetőleg minden héten legyen minimum 1 rész.

Nagyon köszönöm a türelmeteket! #szeretemazolvasóimat

~Mrs.Horan xxx

24. rész: Az igazság

Kedves olvasóim! Nem tudom, hogy mi ütött belém, hogy késtem. Egyszerűen csak nem volt ihletem. Tudtam, hogy mit akarok írni, de valahogy nem jött. Semmi. Nagy nehezen, küszködve megírtam ezt a kis részt, remélem azért tetszik nektek!

*Zayn szemszöge*

- Mr.Malik - szól az orvos, miközben bejön a kórterembe - Kérem fáradjon ki!
- De... - ellenkeznék, viszont inkább elhallgatok. Felállok, majd kimegyek. Az ablakon keresztül figyelem tovább, ahogy megvizsgálja az orvos.
Egyszerűen nem tudom elhinni. Nem halhat meg. Ez velem nem történhet meg. És miért pont Ő?
Annyi kérdés kavarog a fejemben.
Váratlanul egy kezet érzek meg a vállamon. Lassan megfordulok és megpillantom Liamet. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit csináljak, de nem is kell tudnom. Átölel, hogy megnyugtasson.
- Már vége... - mondom halkan. Elenged, majd értetlenül rám néz.

- Micsoda?
- Emily... - kezdek bele, majd visszafordulok az üveg felé - Már nincs velünk...
- Istenem Zayn - mondja - Ez... Nem lehet.. Emily erős. Túl kéne élnie!
- Úgy néz ki, hogy nem... - mondom, majd hirtelen megint rám jön a sírás, de most nagy nehezen visszatartom. Erősnek kell lennem.
- Kérlek ne legyél mérges, de Harry is itt van - fordul felém Liam - Épp kávéért ment el. Ha ezt megtudja...
Kezemet ökölbe szorítom a mérgességtől. Hogy ne legyek mérges? Azok után amit Emilyvel tett... még ide mer jönni? Nem hiszem el...
- Meghoztam a kávét - hallom meg Harry hangját.
Lassan felé fordulok, majd a kezembe nyom egy poharat.
- Azt szeretném, ha rendesen megbeszélnénk a dolgokat - halványan elmosolyodik, mire aprót bólintok - Hogy van Emily? - kérdezi az ablak felé nézve.
- Harry - szól neki Liam - sajnos... nem élte túl..
Harry képe elsápad, majd hirtelen kiesik a kávé a kezéből. Ledermed, nem tud mit szólni. Odajön mellém az ablakhoz, és ő is Emilyt kezdi el nézni.
Kicsit úgy érzem, mintha többet érezne iránta.. De ő mindig is az enyém marad. Most már örökké.

*

*Harry szemszöge*

A folyosón ülve vártuk, ahogy az orvos kijöjjön. Senki sem tudja, hogy most mi lesz.
Közben Niall és Louis is megérkezett. Louis rám sem néz. Amióta elment, és kijelentette, hogy már nem vagyunk barátok, ügyet sem vetett rám. Mintha itt se lennék. De igazából most nem ez a legfontosabb.
Mindenki gyászolja Emilyt. Nem tudjuk felfogni, hogy tényleg elment... Én nem hiszem el... Biztos, hogy még van remény. Szerintem nem ennyi volt. Erős. Én érzem, hogy nem ennyi volt. Van tovább. Talán csak elaludt vagy...
Nem. Akkor Zayn fel tudta volna ébreszteni. Rossz is belegondolni.
Hirtelen az orvos kijön a teremből, majd mindenki azonnal feláll.
- Doktor úr! - szól neki Zayn - Most... mi lesz?
- Kérem nyugodjanak meg! Emily nem halt meg - mondja az orvos, mire mindenki meglepődik. Értetlenül nézünk.
- De hiszen... - összeráncolja a homlokát Zayn - Bent voltam akkor...
- Emily súlyos fejsérülést is szerzett a baleset közben. Ennek következtében kómába esett. Ez sem annyira jó hír, hiszen ennek is vannak problémái.
- Mégis milyen problémák? - kérdezem zavarodottan.
- Elsősorban a központi idegrendszer, de lényegében az egész szervezet is sérülhet. Egész napos megfigyelésre lesz szügsége.
- Rendben, köszönjük! - mondja Liam.
Amint az orvos elmegy Zayn sóhajt egy nagyon, majd kezeit az arcára teszi és leül.
Szerintem ugyanazok a mondatok kavarognak a fejünkben. Hiszen nem halt meg! Most egy kicsit jobb lett a kedvem, de természetesen még mindig aggódok.
Ha az orvos igazat mond, és Emily felébred a kómából, akkor lehet, hogy maradandó károsodást szenved. Talán mit? Lehet, hogy az agya sérül. Lehet, hogy a látása. Bármi megtörténhet, nem lehet tudni.
Mivel egyikünk sem orvos, ezért nem tudunk sok mindent erről a témáról. Tanácstalanok vagyunk. Csak várunk és várunk, hogy mi fog történni, és reménykedünk, hogy ezek után minden rendben lesz.

23. rész: Kórházi rémálom

Kedves olvasóim! Nagyon örültem, hogy az előző bejegyzéshez milyen sokan írtatok. Biztos meglepett titeket Emily hirtelen balesete. A közeljövőben is ezt várom! ;)
A másik dolog az oldal megtekintés. Amikor elkezdtem az oldalt, akkor még nem hittem, hogy több mint 10 ezer (!) látogatója lesz a blognak! Nem tudom megköszönni nektek ezt, hogy ilyen sokan szeretitek és olvassátok a blogot! :) Ezt mind nektek köszönhetem, mert nélkületek nem jutottam volna el idáig. Tényleg, nagyon nagyon köszönöm!
Na de nem beszélek, olvassátok a 23. részt!:)

*Harry szemszöge*

Egyedül maradtam a házban. Zayn elment és most nem tudom, hogy mit csináljak. Menjek utána? Ápoljam a lelkét? Bár lehet, hogy ezek után nem az én segítségemet kéri. Természetesen Emily balesete engem is megrázott, de nem hiszem, hogy pont Zaynnel kéne látnom őt. Majd ha egy kicsit később megyek a kórházba megnézni, hogy mi van vele.
Hirtelen kopogást hallok az ajtó felől. Odamegyek, majd kinyitom.
- Itt van már Zayn? - kérdezi Liam, majd Niallal együtt bejönnek.
- Öhmm...igen, de..- dadogom. Nem merem elmondani Liamnak, hogy mi történt. Biztos engem hibáztatna. Rám kenné az egészet, hogy Emily miattam sérült meg.
- Emily jól van? - lép közelebb Niall - Megbeszélték a dolgot?
Egy nagyot nyelek, majd rájuk nézek.
- Azt hiszem, hogy már nem tudják megbeszélni...
Értelmetlenül néznek rám.
- Ez mit jelentsen? - összeráncolja a homlokát Liam.
- Ne akadj ki Liam - nyugtatom - De Emily elszökött és autóbalesetet szenvedett.
Niall a szájához kap, és mély levegőket vesz.
- Ne akadjak ki? - förmed rám Liam - Emily megsérült! Ez hihetetlen. És te csak itt ülsz, ahelyett, hogy megnéznéd, hogy hogy van?
- Zayn bement a kórházba. Én jobbnak tartottam, ha inkább itt maradok. Amint Zayn megjelent behúzott nekem, és nem szeretném, ha ott is ez történne. Holnap bemegyek és érdeklődök.
- De ugye túlélte? - kérdezi halkan Niall.
- Súlyos sérülései vannak. A rendőrök akik megtalálták azt mondták, hogy nem valószínű, hogy felépül... - mondom, majd elhallgatok. És csak most esett le.
Hiszen lehet, hogy meghal! Nem szabadna itt lennem. Én is a barátja vagyok. Ott kell lennem vele... Zaynnel most akkor nem fogok foglalkozni. Kicsit félre kell tenni a harcot és a fontos dolgokra kell koncentrálni.
- Bemegyünk - jelentem ki határozottan - Nyomás!

*Zayn szemszöge*

Összetörtem. Emily hirtelen balesete megrázott. Rettenetes bűntudatom van. Emilyvel mondhatni, hogy összevesztünk. Nem tudtuk rendesen megbeszélni a dolgokat. És most ilyen állapotba került.
A rendőrautóból kiszállva egyenesen rohantam be a kórház ajtaján.
- Hol van Emily? - kétségbeesetten kérdeztem a recepcióstól.
- Mármint Emily Bennet, akit most hoztak be? - kérdezi, mire határozottan bólintok - 169-es teremben van. De kérem, hogy óvatos legyen!
- Úgy lesz! - mondom gyorsan, majd elkezdem megkeresni a kórtermet.
Amint az ajtaja elé érek, megállok. Lábaim a földbe gyökereznek. Meglátom az ablakon keresztül, ahogy az ágyon fekszik. Lélegeztetőgépen van. Arcán sebesülések vannak, amik még véresek.
Lassan az ajtó felé veszem az irányt, majd bemegyek. Odamegyek az ágyához, és leülök a mellette lévő székre. Könyökömet a térdemre helyezem, majd lenézek a földre.
Váratlanul megérzek egy kezet. Azonnal felkapom a fejem. Ébren van még.
- Emily - mondom ki a nevét. Fáradtan rám néz, szemeit kényszerítve tartja nyitva - Mi történt...? - teszem fel ezt a hülye kérdést, hiszen nagyon jól tudom, hogy miért került ide - Vagyis... - kezdek bele, de elhallgatok. Kezemet megszorítja, mire elmosolyodok.
- Annyira sajnálom... - mondom, mire lassan megrázza a fejét - Harryt bántottam. Az idegeim már nem bírták. Nagyon mérges lettem rá. És ahogy viselkedett. Mintha nem lenne bűntudata. Úgy éreztem, hogy valahogyan meg kell büntetnem. Nem pont arra gondoltam, hogy beverek egyet-kettőt, de nem tudtam parancsolni magamnak.
Lassan pislog egyet, mintha ezzel azt jelezné, hogy megbocsájt.
- De már mindegy. Mindent elrontottam. Ha nem mentem volna el, akkor most nem lennél itt. Nem veszítenélek el - mondom, mire néhány könnycsepp a felszínre tör. Emily szeme is könnybe lábad, majd megsimítja az arcomat.
- Ne hagyj itt, kérlek - megfogom a kezét az arcomnál - Ne menj el! Nem tudom, hogy túlélném-e nélküled. Ha elmész, akkor már nincs értelme az én életemnek sem! Kérlek, maradj velem! Átvészeljük ezt az egészet együtt - erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra - Utána minden rendben lesz!
Mondani szeretne valamit, de a lélegeztető miatt nem tud megszólalni, csak a szájmozgásáról tudom leolvasni, hogy mit akar.
"Szeretlek"
Keze elgyengül, meg kell tartanom. Egy utolsó pillantást vet rám, majd szemei lassan lecsukódnak, feje oldalra biccen.
- Ne, ne, ne! - megszorítom erősen a kezét - Emily! Emily! - szólok neki sírva.
A remény elszáll. Az életemnek számomra itt vége. Ő volt a mindenem. Ő segített nekem, hogy jobb ember legyek. Hogy legyen értelme az életemnek...
Fejemet a testére hajtom és ott sírok tovább.

22. rész: Tragédia

Kedves olvasóim! Íme a 22. rész. Erre nagyon sok kommentet várok! ;) Remélem, hogy tetszeni fog!

*Harry szemszöge*

Emily elég csöndben van. Vittem neki pizzát, innivalót, de nem kérte. Bár miért is kérné? Biztos nem könnyű neki most. Már bánom azt a napot, amikor elkövettem azt a nagy hülyeséget. Gondolnom kellett volna Zaynre. Nem gondoltam át a dolgokat. Így most elvesztettem 4 fontos személyt. Az egyik a legjobb barátom volt. Mindent elrontottam. Nem tudom kiverni a fejemből ezeket a gondolatokat.
Hogy ne legyek annyira egyedül, megnézem újra Emilyt. Kiugrottam a boltba, és vettem neki egy kis fagyit. Még Zayn mesélte, hogy Emily oda van egy bizonyos epres fagyiért.
Az ajtójához érve bekopogtam. Nem kaptam választ, ezért simán benyitottam.
- Emily! - mondom lágyan - Hoztam neked fa... - kezdek bele, de elakad a szavam. Nincs a szobájában.
Az ablak tárva nyitva van. Közelebb megyek, majd meglátom, hogy a lepedők össze vannak kötve.
Na ne! Ezt is elcsesztem. Még egy lányra sem tudok vigyázni! De hova mehetett? Nem hagyhatom egyedül ilyen állapotban!

*Emily szemszöge*

Kocsiba szálltam. Nem bírom Zayn nélkül. A tudat, hogy valami baja lehet. Hogy örökké elveszítem. A kötelék köztünk már nagyon szoros. Nem érdekel Harry. El kellett indulnom. Zayn akárhol lehet, de meg kell találnom, hogy megbeszéljük a dolgot. Az nem megoldás, hogy elmegy. Amikor ő dühös, akkor bármi megtörténhet. Hülyeségeket csinál, és nem lehet őt megállítani.
Most már eléggé erősnek érzem magam, hogy elmenjek otthonról. Nem kell nekem bébiszitter, aki a nap 24 órájában vigyáz rám.
Nem tudom, hogy merre megyek. Csak megyek előre a sötétségbe, a végtelenbe. Talán valahol megtalálom őt.

*Niall szemszöge*

- Louis! - kiáltunk egyszerre Liammel utána az utcán - Állj már meg!
 Egy félórás üldözés után Louis végre megáll, majd megfordul, mire azonnal közelebb megyünk hozzá.
- Mi volt ez a nagy kirohanás? - kérdezi Liam.
- Nem akartam ott maradni Harry mellett.
- De most tényleg már nem tekinted a barátodnak? - nézek rá döbbenten. Harry és Louis mindig is együtt voltak. Jóban, rosszban, boldogságban, szomorúságban.
- Ő már számomra nem létezik. Számomra halott - jelenti ki.
- De hiszen évek óta a legjobb barátod!
- Most már nem - lehajtja a fejét - Emily egy aranyos lány. És amit Harry tett vele, az egy nagyon szörnyű dolog. Tudjátok ti is.
- Igen, ez igaz - bevallom - De egy barátságnak miatta tönkre kell mennie?
Louis megvonja a vállát, majd hátat fordít nekünk és szépen lassan elindul.

*Harry szemszöge*

El akartam indulni. De valami megállított. A szívem azt mondta, hogy inkább maradjak. Nem mehetek én sem el. Valakinek észnél kell lennie. Ha én is elindulok egy harmadik irányba, akkor csak még jobban összekavarom a dolgokat. Ezért inkább Emily lakásában vártam, hogy mi történik. A nagy ház üresen kong egész éjjel. Csak a tévé zaját lehet hallani a nappaliból.
Éhség tör rám, mire azonnal kimegyek a konyhába valami kaját keresni. Az asztalon egy kosárban meg is látok néhány banánt. Talán nem gond, ha eszek egyet-kettőt. Szétválasztom őket, majd leszedem az egyikről a héját.
Amint beleharapnék a banánba kulcsforgást hallok az ajtó felől. Kimegyek a konyhából, hogy megnézzem ki az. Remélem Emily, és azért jött vissza, mert nem járt szerencsével. De egy teljesen más személy lép be az ajtón.
- Hát te? - undorodva kérdezi tőlem.
- Zayn! - odarohanok hozzá. Megakarom ölelni, hogy kifejezzem az örömömet, hogy mennyire aggódott érte mindenki, de durván ellök magától.
- Ne érj hozzám - mondja, miközben egyre közelebb jön felém - Mit keresel itt? - kérdezi, mire a mellkasomnál fogva hátrébb lök.
- Hé, Zayn, nyugi!
- Nem nyugodok le! Mi a szart keresel itt? - kérdezi a hangját felemelve. Nem vagyok félős típus, de most legszívesebben elmenekülnék előle.
A nagy lökdösésben Zayn kiveri a banánt a kezemből.

- Neee! - elordítom magam, miközben esik a banán.
- Te szemét! - mondja, miközben ismét meglök - Hogy tehetted ezt? - kérdezi már nagyon mérgesen.
- Tudom, hogy szörnyű, megbocsáthatatlan dolgot tettem! De minden rendbe jött! Emilynek végül nem lesz gyereke! - mondom halvány mosollyal.
- Na ezt most fejezd be! - utasít, mire felemeli az öklét.
- Nem vagy rá képes - megrázom a fejem, mire Zayn arca kicsit megnyugszik. Az öklére néz, és mélyen elgondolkozik. Amint meglátom, hogy a kezét leengedi, lazábbra veszem a helyzetet. Zayn megfordulni készül, de hirtelen az öklével felém közelít.

*Zayn szemszöge*

Harry a földön fekve fogja az arcát. Kezeit elemeli, és megpillantom az orrából és a szájából ömlő vért. Felszisszen, amikor megérinti a száját. Gyorsan feláll, majd elvonul.

*Harry szemszöge*

Az a rohadék megtette! Ez nem normális komolyan mondom!
Lassan lemosom az arcomról a vért, majd jeget teszek az arcomra. Amint már úgy látom, hogy nagyjából jól nézek ki, lemegyek. Zayn a kanapén ül. Óvatosan elindulok a lépcsőn, de az reccsen egyet, mire Zayn rögtön odakapja a fejét. Feláll, majd közelebb jön.
- Kérsz még egyet? - fenyegetően rám néz.
Elindulna felém, de szerencsére megszólal a csengő. Zayn az ajtó felé néz, majd vissza rám. Tekintetében az áll: "Mindjárt visszajövök".
Fél fülemmel meghallom a beszélgetést.
- Mr. Malik? - kérdezi egy mély hangú férfi.
- Igen, én vagyok - válaszolja.
- A londoni rendőrségtől jöttünk - kezd bele a férfi, mire én is odamegyek az ajtóhoz Zayn mellé - Nagyon sajnáljuk, de a barátnője Emily nemrég autóbalesetet szenvedett.
Zayn arca teljesen sápadt lesz, majd hátrálni kezd.
- Súlyos sérülései miatt nagyon kicsi az esély arra, hogy túl fogja élni... Sajnáljuk.
- Nem - mondja Zayn - Az nem lehet. Emily nem szállhatott kocsiba!
- De, sajnos így van - mondom, miközben a vállára helyezem a kezem - Megszökött és elment utánad.
Zaynnek a szemébe könnyek szöknek, de azért próbál erős maradni.
- Kérjük, hogy jöjjön be velünk a kórházba, hogy elbúcsozonn tőle! - mondja a rendőr, mire Zayn azonnal kimegy a rendőrautóhoz és beszáll. Mindkét kezét az arcába fúrja, hogy elrejtse az érzelmeit...

21. rész: Egy stresszes nap

Sziasztok! Nagyon sajnálom a késést! Talán már észre sem vettétek, hogy nem írtam ide egy ideje... Na de mindegy, hoztam az új részt, jó olvasást!


- Zayn - elkiáltom magam, amint belépek a házba - Itthon vagy? - kérdezem, de nem kapok választ. Beljebb lépek, mire megpillantok a nappaliban papírokat, amik a földön vannak.
- Ne, ne, ne - ismételem egymás után, majd közelebb megyek. Felveszem őket a padlóról, majd megnézem őket. Hogy lehettem ilyen hülye? Otthagytam a vizsgálati adatokat. Nem gondoltam arra, hogy Zayn láthatja...
Előkapom a telefonomat, és tárcsázni kezdem Zaynt.
Kicsöng, kicsöng... semmi. Lehet, hogy a fiúkkal van, és megbeszélik ezt a dolgot.
Hirtelen kopogást hallok. Azonnal odarohanok az ajtóhoz és kinyitom.
- Oh - felsóhajtok egy kicsit, amint meglátom, hogy nem Zayn az.
- Itt van? - ront be azonnal Louis a házba. Megrázom a fejem.
- Én sem tudom, hogy hol van. Hívtam, de nem veszi fel. Azt hittem, hogy veletek van - mondom, mire a többi fiú is bejön.
- Mi is őt keressük. Ma este koncertünk lesz és fel kéne készülni - szól közbe Liam - De az autója is eltűnt.
- Úgy érted, hogy elment? - nézek rá aggódóan.
- Lehet - válaszol azonnal Niall - De történt valami? - felém fordul. Ránézek Harryre, akinek az arcán szintén látszik az idegesség.
- Nem - megszólal Harry, de abban a percben hirtelen fájdalmat érzek meg a hasamban, mire azonnal odakapok a kezemmel.
- Valami baj van? - ugrik oda hozzám Liam - Ülj le egy kicsit - ajánlja, mire megfogadom a tanácsát.
- Biztos valami rosszat ettem - mondom, mire Harry a szavamba vág.
- Nem - mondja határozottan - Emily, el kell mondanunk!
Lassan felemelem a fejem, és ránézek. Harrynek igaza van. Lehet, hogy miattam ment el Zayn. Sőt... biztos. A többiek értetlenül néznek.
- Mégis mi történik itt? - összeráncolja a homlokát Niall.
- Ez már egy ideje nyomja a szívünket - kezdek bele, mire felállok, de Harry rögtön odajön és visszatart.
- Hülye voltam, egy idióta - lehajtja a fejét, miközben mesél - Az egész az én hibám... Nem kellett volna megtennünk, de megtörtént.. Emily nem akarta, én erőltettem.
- Harry - ledöbbenve néz rá Liam - Te...?
Harry lassan bólint egyet.
- És ez a rosszullét - folytatja Harry, de elakad a szava.
- Emily terhes? - böki ki Louis, mire azonnal felállok. Mondani szeretnék valamit, de helyette inkább nem mondok semmit, csak egy szót bökök ki.
- Voltam...
- Ezt mit jelent? - fordul a többiekhez Louis.
- Aj, ez azt jelenti, hogy terhes volt, de elvetette - válaszol neki kicsit mérgesen Liam. Hangneme kicsit megrémít, még sosem volt ilyen ideges - Bocsánat Emily, csak nagyon ideges vagyok. Nem tudom, hogy mi ütött belém - megsimogatja a vállam.
- Nem érdekes. Ez a mi hibánk, hogy Zayn elment - kezdek bele - Megtörtént, de nem szerettem volna még gyereket. Ezért úgy döntöttünk Harryvel, hogy jobb, ha inkább meg sem szülöm. Most nagyon lelkiismeret furdalásom van emiatt.
- És mi volt ez a kis rosszullét? - kérdezi Niall.
- Az orvos azt mondta, hogy még érzékeny lehetek a műtét után.
- De most ugye szereted Zaynt? - kérdezi Louis kicsit háborodottan.
- Ezt hogy kérdezheted? - ráförmedek - Persze, hogy szeretem!
- Louis - próbálja Harry lenyugtatni - Ez nem Emily hibája volt! Én voltam erőszakos!
- És mielőtt ezt megcsináltad nem gondoltál Zaynre?
- Nem gondolkoztam! - védi magát Harry.
Louis szó szerint mint egy lány maga elé teszi az egyik kezét.
- Nekem ebből elég! Harry - felemeli a fejét - A barátságunknak itt vége! Nem hittem volna, hogy ezt egyszer kimondom, de így van. Ilyet nem lehet tenni senkivel sem! Azt gondoltam, hogy te sosem tennél ilyet.
- De Louis... - lép közelebb hozzá Harry.
- Ne! - löki el magától Harryt. Louis még egy utolsó pillantást vet rá, majd kiviharzik a házból.
Egy barátság szerte foszlott. A szemem láttára. És ebben én is hibás vagyok. Louis és Harry mindig is nagyon jóba voltak. Elválaszthatatlanok voltak, mint a testvérek. De most Louis beadta a kulcsot.
- Larry-nek vége - mondja halkan Liam.
- Pontosan - alátámasztja Niall Liam mondatát.
- A fenébe is - beletúr Harry mindkét kezével a hajába - Mindent elcsesztem!
Ez teljesen igaz. Bár még mindig nagyon rosszul érzem magam, de ebben talán egyetértek. Javasoltam Harrynek, hogy ne csinálja, állítsa le magát, de nem figyelt rám. És most saját magát keverte bele a bajba.
- Harry - szólok neki, majd a karját megfogva átvezetem a konyhába.
Közelebb megyek hozzá, hogy a többiek ne hallják azt, amit mondok.
- Most mégis mit kéne tennünk? - kérdezem halkan - Menjünk utána? Induljunk el a nagyvilágba? Bárhol lehet. Akkor én.. - dadogom - Utána megyek.
- Nem - határozottan válaszol - Neked most pláne nem kéne megeröltetned magad. A legjobb lesz, ha várunk.
- De ha nem jön vissza? - aggódóan ránézek, mire felnevet.
- Annyi pénze nincs. Ráadásul nem mehet senkihez se. Nincs sok ismerőse Londonon kívül.
Szavai kicsit megnyugtatnak. Most már biztos, hogy nem lesz hosszú ideig távol. Viszont nagyon aggódok, hogy hol lehet és mit csinál.
- Megpróbálom még egyszer felhívni - javasolom, hátha még van remény és felveszi.
Ugyanaz mint először. Kicsöng, kicsöng, kicsöng. De semmi.
- Rendben - mondom, miközben elteszem a telefonom - Akkor várunk.
Harry aprót bólint, majd visszamegyünk a nappaliba.
- Emily - fordul felém Liam - Mi most elmegyünk Niallal, de nem szeretnénk egyedül hagyni. Anyukád itthon lesz?
- Nem, el kellett újra mennie, így egyedül leszek újra.
- Akkor viszont valakinek itt kell maradnia - elgondolkozik egy kis időre - Harry!
- Mi? - szinte egyszerre kérdezzük.
- Ő okozta ezt, és ő fogja rendbe hozni is - mutat rá - Az első lépés az, hogy Emilyvel maradsz!
- Mégis meddig? - nagyra nyitja a szemeit.
- Ameddig Zayn elő nem kerül! Értetted?
Óvatosan bólint, majd a 2 fiú elköszön tőlünk és ők is távoznak.
Harryre nézek, majd leülök a kanapéra.
- Kérsz valamit? - töri meg a csendet.
- Az egyik szekrényben van egy üveg whisky.
- Nem, nem, nem! - megrázza a fejét - Nem fogod magad leinni!
- Nem is ez a célom! - felnézek rá - Egy kis pohárral sem ihatok?
Újra megrázza a fejét.
- A whisky jelen helyzetben nem alkalmas. Inkább pihenj egy kicsit. Biztos a műtét után nem erre van szükséged. Menj fel! - mondja, majd lassan felállok és a lépcsőn felmegyek a szobámba, és rögtön lefekszek az ágyra.
Teltek a percek, mégis úgy tűnt, mintha évek repültek volna el. Harry néha-néha bejött megnézni, hogy még élek-e egyáltalán, hiszen olyan csönd volt, hogy már azt hitte, hogy feldobtam a talpam. Pedig én csak gondolkodtam. Egész éjjel csak járt az agyam.
Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra: ha ő most elmegy, sosem fogom olyan boldognak érezni magam mint mellette...