8. rész: Visszatér a múlt

Sziasztok! Sajnálom, hogy sokat kellett várni, de nem voltam itthon :( Nagyon örülök, hogy írtatok, és hogy már 700 fölött van az oldalmegtekintés! Ez a rész szerintem izgi lett, de döntsétek el ti!:D Most 2 komment után fogom hozni a következőt! Jó olvasást!:)

*Zayn szemszöge*

- Csá Zayn! – köszöntek a haverok.

- Nézd csak mit szereztem tegnap este – mutatja az új sapkáját Josh, a legjobb haverom - Nem volt könnyű megszerezni, de itt van, megvan!

- Tök jó! – mondom nekik.

- Ugye nem felejtetted el a ma estét? 9-kor a megbeszélt helyen.

- Igen persze, de… - kezdek bele, de Josh belevág a szavamba.

- De mi?

- Nem csinálhatom ezt tovább…

- Micsoda? Ki akarsz szállni? Haver nehogy már! – vállon bök Andy.

- Igen, ki akarok szállni.

- Húhúúú, megijedtél? A kicsi Zayn megijedt? – gúnyolódnak.

- Nem.

- Akkor meg mi van? Van egy csaj akit fel akarsz szedni, de nem lenne jó, ha megtudná, hogy ezt csinálod? – nevettek, de erre én csak lehajtottam a fejemet, nem szóltam semmit.

- Úgy látszik, hogy csak csaj van a dologban – mondja Josh.

- Igen.

- Na jó, figyelj tesó. Ez a csaj biztos különleges lehet, ha ki akarsz szállni. Ma ezt kihagyhatod, de nem fogok neked semmi cuccot sem hozni, csak hogy tudd. De aztán majd jelentkezz.

*Emily szemszöge*

Egész nap csak Ő jár a fejemben. A mondatai. „Veszélyben lennél.”

Nem értem, hogy miért titkolózik. Szégyelli a barátait? Vagy engem szégyell? És miért lennék veszélyben? Zayn megtud engem védeni. Vagy nem?

Nem tetszik ez nekem. Nagyon gyanús.

De inkább elterelem ezeket a gondolatokat az agyamból.

Mostanában nagyon sokat rontottam az átlagomon, be kell gyorsítanom egy kicsit, ezért bent kell maradnom a suliban. Nagyon jó kis szülinap, maradhatok bent tanulni. Igazából nem is nagyon tanulok. Rajzolgatok meg ilyenek. Már nagyon várom, hogy hazamenjek, hogy írjam a blogomat.

Végre 7-kor a tanár elengedett. Gyorsan betettem a szekrényembe a cuccaimat, és elindultam haza. Nem szeretek hazamenni ilyenkor. Már sötétedik, és furcsa alakok járnak az utcákon.

Sietek, hogy mihamarabb otthon legyek.

Lépteket hallok magam mögött. Lassan megállok, és hátrafordulok. Senki.  Kezdek paranoiás lenni? Vállat vonok, és megyek tovább.

De még mindig olyan érzésem van, mintha valaki követne. Újra megállok, és újra hátrafordulok. Senki. Na jó, most már kezdek félni.

Mennék tovább, de amikor megfordulok, beleütközök valakibe.

- Ohh, bocsánat! – mondom neki, de nem válaszol, nem mozdul, csak áll – Öhmm… jól van?- kérdezem tőle, de erre sem felel. Illata nagyon ismerős, de nem látom a sötét miatt.

Hátrébb lépek, és megpillantom az arcát. Ledöbbenek.

- Ne! – mondom – Te mit keresel itt?

- Megleptelek?

- Ne szórakozz velem Dave. Mit keresel itt?

- Látni akartalak. – jelenti ki, majd közelebb lép.

- Ne közelíts! – tolom el a kezemmel.

- Mi a baj, Emily? Haragszol még rám?

- Szerinted? – nézek rá döbbenten – azok után, amit tettél velem? De mond már, miért vagy most itt?

- Vissza akarlak kapni.

- Engem? – felnevetek egy kicsit – Azt lesheted.

- Figyelj, megbántam mindent. Hogy lefeküdtem a barátnőddel. Tudom, hogy nagyon szerelmesek voltunk, és ez bánt. Hiányzol. Nem akartam megtenni, de…

- De mégis megtetted! – vágok bele a mondatába.

- Igen, de én tényleg nagyon, de nagyon megbántam.

- Én már túlléptem. Hagyj békén! - mondom neki, és kikerülve őt elindulok.

- Engem nem hagysz itt ilyen egyszerűen - mondja, és a kezem után kap. Csuklómat szorosan fogja, szorosan magához húz. 

- Engedj el! - utasítom, de csak még jobban magához húz. Ajkait hirtelen az enyéimre tapasztja, és durván lesmárol. Hirtelen a fenekembe markol, mire a csókunkba nyögök. Annyira nem kívánom őt. Ez az érzés már rég elmúlt.
Ficánkoltam a karjaiban, hogy engedjen el.
Hirtelen megéreztem egy nagy kezet, aki megfog, és a másik kezével eltolja Dave-t. Megkönnyebbülök.
- Hé te! - megszólal, és azonnal felismertem a hangját - Te mit művelsz? - kérdezi, majd erősen meglöki.
- Nyugi van - válaszolja Dave.
- Nincs itt semmilyen nyugi - válaszolja, s meglátom, amint előkészíti az öklét.
- Ne, ne, ne - aggódóan közelebb lépek hozzá, de már késő. Dave kapott egy nagy ütést. - Zayn, ne! Többet ne! - fogom le az öklét, és ránézek Davere. Csupa vér az orra.
- Meg kapod amit érdemelsz te mocsok! - mondja Zayn egy újabb ütésre készülve.
- Ne! Kérlek Zayn! - húzom magam felé - Nézz a szemembe! - lefogom a kezeit - Kérlek! Kérlek ne tedd!
Haboz egy kis ideig, majd ránéz Davere, aki éppen az orrából folyó vért törli bele az ingjébe.
- Most tűnés innen! - mondja Zayn, mire Dave felpattan és elrohan - Jól vagy? - aggódóan néz rám Zayn.
- Öhm... igen... - mondom kicsit remegve.
- Semmi baj, most már itt vagyok! - mondja, majd szorosan átölel.